Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezt tedd, hogy felvehesd az új szoknyád!

A mára elavult, hagyományos visszérműtéteket altatásban végezték, kötözéssel, varratszedéssel és akár több hetes munkakieséssel jártak. A rádiófrekvenciás műtéteknél az altatást már felváltotta a bódítás, a műtét utáni regeneráció pedig pár napra csökkent. A fejlődés azonban nem állt meg, mára olyan műtéti technika áll az érintettek részére, amelynek segítségével helyi érzéstelenítésben, mindössze pár óra alatt megszabadulhatnak a kitágult visszerektől és utána visszatérhetnek mindennapi tevékenységeikhez. Dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebésze a visszerek elleni technikákról beszélt, köztük a legmodernebb eljárásról, a ragasztásos visszérműtétről.

Táncoló lány, Kép: pixabay

Népbetegség a visszérbetegség

Statisztikák szerint Magyarországon a lakosság 50-60 százaléka a szenved visszérbetegségben, ám az orvoshoz fordulók és műtétre kerülők száma csupán 20-30 százalék közzé tehető. Az arány még ennél is magasabb, ha a pókháló-illetve a hajszálereket is idesoroljuk. Az elváltozás nemek tekintetében 40 százalékban a férfiakat, 60 százalékban a nőket érinti - ez az arány leginkább a terhesség alatt bekövetkezett változásoknak tulajdonítható, ezért billen a mérleg a nők javára.

Hagyományos visszérműtéttől a rádiófrekvenciás kezelésig

Ma már számtalan műtéti technika létezik az eset kezelésére. Magyarországon jelenleg is legelterjedtebb a hagyományos visszérműtét, amikor mély altatásban vagy gerincérzéstelenítésben, a lágyékhajlatban és a bokatájon ejtett metszésből az érintett, tágult érszakaszt eltávolítjuk, kihúzzuk.  A műtét másnapján kötözés, egy hét múlva varratszedés szükséges. A páciens a műtétet követően leghamarabb másfél két hét múlva munkaképes, de egy – másfél hónapos munkakiesés sem ritka.  Ez a módszer mára teljesen elavultnak számít, olyannyira, hogy a külföldi szakmai kollégiumok már nem is javasolják első választott műtétnek- mondja dr. Sepa György, a Trombózisközpont érsebésze.

Ennél korszerűbb és kíméletesebb műtéti megoldás az úgynevezett endoluminalis abaltiok. A műtét lényege, hogy helyi érzéstelenítésben, altatás és gerinc érzéstelenítés nélkül a tágult véna szakaszt különböző forrásból eredő hőhatás segítségével elzárjuk. Ide tartozik a nálunk legelterjedtebb lézer, a vízgőz és a rádiófrekvenciás (RF) hullámok által generált hő.

Az utóbbi bizonyult a legkíméletesebbnek, ugyanis kisebb energiával működik, mint a lézer, így a környező szövetekre gyakorolt káros hatása is kisebb. A műtét lényege, hogy a térdhajlat magasságában, helyi érzéstelenítésben, UH vezérléssel megszúrjuk a vénát és a tűn keresztül egy RF katétert vezetünk a lágyékhajlatig.  A vénát teljes hosszában körbevesszük egy speciális oldattal, majd a katétert fokozatosan visszahúzva RF hullámok segítségével zárjuk el a tágult vénát.  A műtétet felületes bódításban végezzük műtéti stressz csökkentése érdekében. A beavatkozást követően a páciens egy órán belül távozhat, második, harmadik napon munkaképes.

Már a vikingek is söröztek az influenza ellen
A világ szüntelenül változik, mely változás az utóbbi időben elég dinamikus és kiszámíthatatlan. Sokszor, ha a rohanás közben megállunk egy pillanatra, már megint a következő, sokkoló, tudományos újdonságról lehet hallani. Elképesztő, hogy a nem is olyan távoli múlt, már archaikusnak számít. A változásokat az orvostudomány világában is meg lehet figyelni. Ehhez egyáltalán nem kell orvosnak lennünk. Elég, ha elolvasunk egy öt évvel ezelőtt írott könyvet, vagy a nagymamánkkal és nagypapánkkal elbeszélgetünk. Vannak ugyanakkor olyan dolgok, amik az idő múlásával sem változnak…

A leggyorsabb kezelés - ragasztásos visszérműtéttel

2013-ban kezdték alkalmazni az érsebészetben és a sebészetben már korábban is használt szövetragasztót a cianoakrilát-ot.

A cianoakrilát egy adalékanyaggal társítva vált alkalmassá a tágult vénatörzs elzárására, mivel lassan kötött meg és a megkötés után rugalmas maradt.  Ez a speciálisan visszérműtétek céljára kifejlesztett anyag az ún. n-butil cianoakrilát. Olyan katétert is létrehoztak, mely közömbös maradt a ragasztóval szemben és ennek segítségével juttatják el a ragasztót a megfelelő vénába. Az anyagnak semmilyen káros, esetleg rákkeltő hatását nem tapasztalták.

Nagy előnye az eljárásnak, hogy nem használ hőenergiát, még csak helyi érzéstelenítést sem igényel, kivéve a szúrás helyének az érzéstelenítését, ahol bevezetjük a katétert. A katétert a lágyéktól 5 cm. magasságig vezetjük, és ettől visszafelé haladva ragasztót fecskendezünk az ér teljes hosszába. Enyhe nyomást követően a ragasztó megköt, és teljes hosszában elzárja az eret.

A műtét hatására tágult oldalágak nagy része spontán visszahúzódik. Az esetlegesen visszamaradt oldalágakat a későbbiekben el lehet injekciózni. Az eljárás teljesen fájdalommentes, közvetlenül a beavatkozás után a páciens munkaképes, vagyis visszatérhet a mindennapi tevékenységéhez, még csak kompressziós harisnya viselése sem szükséges!

(Forrás: Trombózisközpont)

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.