Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Felkészült tanárok, túl alacsony fizetéssel

A fiatalok háromnegyedének volt olyan tanára, akinek szakmai tudását rendkívül magas színvonalúnak tartotta, akiktől nagyon sokat lehetett tanulni.Fele részük olyan pedagógusra is emlékszik, akivel meg tudta beszélni a személyes problémáit, akik segítettek gondjai megoldásában. Csaknem ugyanennyien, 46 százaléknyian találtak a tanáraik között olyant, akivel tudnak azonosulni, akinek az élete követendő példa számukra.

A személyes problémákat is megbeszélhetik a gyerekek a tanárukkal - Kép: SXC

A fiatalok mind az általános iskolai, mint a középfokú intézményekben dolgozó pedagógusok munkáját a társadalom számára hasznosnak ítélik – egy ötfokú skálán 4,4-es és 4,3-as osztályzatokkal értékelik. A fiatalok szerint az oktató, nevelő munka anyagi elismertségén lenne mit javítani, a pénzbeli megbecsülés szintjét elég alacsonynak érzékelik – az ötfokú skálán 2,3-es értékkel fejezték ezt ki - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet az elmúlt 3 hónapban készített az Ipsos, a 15-25 év közöttieket reprezentáló 550 fő személyes módon történő megkérdezésével.

Nem csak az idősebbeknek vannak emlékei nagy tudású tanáregyéniségekről, a fiatalok többsége, 75 százalékának is vannak, voltak ilyen tanárai. A jelenleg iskolába járók 84 százaléka találkozik magas színvonalú órákat tartó oktatóval, a már dolgozók 60 százalékának jutott eszébe egykori tanárai közül ilyen. Pedagógusaik jelentős szakmai felkészültségéről főleg a nagyobb városok fiataljai számoltak be (Budapesten 82, a megyeszékhelyeken 92 százalék), de a kis-középvárosokban és a községekben is a többségnek (72 illetve 65 százaléknak) voltak olyan tanárai, akik tudását rendkívülinek tartották. (A tanárok az életpálya-választásnál is komoly segítséget jelenthetnének, mivel a fiatalok töredéke választ tudatosan felsőbb oktatási intézményt.)

A fiatal felnőttek 48 százalékát tanította olyan tanár, aki többet adott a tantárgyak oktatásánál, nevelőként, gondjai megoldásában is részt vett az életében. Az iskolarendszer mindegyik típusában az átlagnak megfelelő arányban tapasztaltak a diákok a problémákra érzékeny tanárokat, s egyformán jellemző volt ez a városokban és a falvakban is. A jelenleg is tanulók körében intenzívebb a serdülőkori gondokra is figyelő pedagógussal való beszélgetések élménye: 53 százalékuk tett említést ilyen tanárról. A már nem tanuló fiatal felnőttek körében 39 százaléknyian emlékeznek magánéletükkel is foglalkozó pedagógusokra.

A fiatal korosztály tagjainak csaknem fele (46 százaléka) példaképnek tartja valamelyik tanárát. A lányok jóval nagyobb arányban találtak a maguk számára követendő életúttal rendelkező pedagógust, mint a fiúk (52 illetve 40 százalék). A szakmunkásképzőkben, szakiskolákban végzettek 35 százaléka tekint valamely tanárára példaként, az általános iskolát végzettek körében ez arány 44 százalék, míg az érettségizettek körében 53 százalék. Leginkább a vidéki nagyvárosok diákjai láttak maguk előtt mintát adó tanáregyéniségeket – 56 százalékuk. (Néhány érdekesség a sokszor példaként említett japán iskolarendszerről.)

Az általános és középiskolai tanárok a társadalom számára rendkívül értékes, hasznos munkát végeznek. A fiatal felnőttek a pedagógusok tevékenységét ebből a szempontból 4,3-4,4-es értékekkel minősítették. A tanárokat a társadalmi értékteremtés szempontjából legkedvezőbben a nagyvárosokban végzett fiatalok véleményezték – kifejezetten magas, 4,6-es átlagosztályzattal. Úgy vélik, hogy a pedagógus szakma anyagi elismertsége szerény mértékű – egy ötelemű skálán, ahol az 1-es azt jelenti, hogy nagyon alacsony, az 5-ös azt, hogy nagyon magas ez a fajta megbecsülés -, amit 2,3-as értékkel fejeztek ki. Ez a vélemény Budapesten és a nagy lélekszámú vidéki településeken a leginkább elterjedt. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy a nagyvárosok fiataljai érzik a leginkább azt, hogy a pedagógusok sokkal kevesebbet keresnek, mint amennyit megérdemelnének.


A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.