Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Félünk az influenzától, de az oltástól még jobban?

Miközben növekszik világszerte a veszélyes vírusmutációk okozta járványok kockázata, a magyar lakosság mégis egyre kevésbé figyel az influenza megelőzésére. A Kutatópont átfogó felmérése szerint százból csak 13 ember kér védőoltást.

Az oltottsági arány még a legveszélyeztetettebb, 60 év feletti korcsoportban sem haladja meg a 30 százalékot, pedig a százezreket sújtó megbetegedés könnyen megelőzhető lenne védőoltással. A kulcsszereplő aktív felnőttek számára a védőoltás beadásának egyszerűsítése segíthet a védekezésben.

Nem kérünk a védőoltásból - Kép: Pixabay

A Kutatópont által az idei első negyedévben készített átfogó, reprezentatív kutatás szerint a magyarok mindössze 13 százaléka oltatta be magát influenza ellen. Korcsoportokra lebontva a 60 év felettiek körében legnagyobb az oltással védettek aránya, ám még itt sem haladja meg a 30 százalékot. Figyelemre méltó adat, hogy a dolgozó felnőtteknek már csupán 5,9 százaléka döntött a védőoltás mellett, az arány pedig még tovább csökken a 3 és 18 év közötti korosztály esetében. A felnőttek rendkívül alacsony oltottsága azért sajnálatos, mert bár ez a korosztály kevésbé van kitéve a veszélyes szövődményeknek, a betegség többnyire rajtuk keresztül jut el azokhoz a kevésbé mobil csoportokhoz – az idősekhez és kisgyermekekhez –, akiket az influenza leginkább fenyeget.

Tényleg influenzája van, vagy csak megfázott? itt megtudhatja!

A fejlett állami ellátórendszernek köszönhetően hazánk a régiós országokhoz képest nem áll rosszul az influenza elleni védekezés terén: az évi 11-13 százalékos oltottsági arány jónak számít a régióban, hiszen Lengyelországban, Romániában és Csehországban például csak 5-6 százalékos az átoltottsági arány, ugyanakkor még mindig csak fele a fejlett nyugat-európai országokhoz illetve Oroszországhoz képest, és csupán töredéke az USA közel 60 százalékos átoltottságának.

A felmérésből az is kiderül, hogy tisztában vagyunk az influenza súlyosságával: a lakosság csaknem 80 százaléka komoly, vagy még súlyosabb megbetegedésnek tartja az influenzát. Tény ugyanakkor, hogy a többség ennek ellenére nem érzi magát veszélyeztetettnek. A felmérés szerint az oltást kérők 82 százalékának ajánlották, hogy oltassa be magát, ők főként az orvostól, vagy a médiából kapták az ajánlást. A többség mégsem élt a lehetőséggel, vagy azért, mert egészségesnek érezte magát, vagy azért, mert nem hitt az oltás hatékonyságában.

Az oltásokkal szembeni bizalmatlanság annak ellenére jellemző, hogy az oltások hatékonysága ma már meghaladja a 90 százalékot. Az oltást választók viszont leginkább a betegség okozta szövődményektől, a fájdalomtól félnek, illetve úgy gondolják, hogy az influenza ellehetetleníti az életüket.

A kutatásból is kitűnik ugyanakkor, hogy a járvány terjedésének megfékezésében kulcsszereplő aktív korosztálynál az időhiány is komoly korlátja a védőoltás megszerzésének. Kevesen tudják megoldani a védőoltás felíratásával, kiváltásával és beadatásával járó időigényes procedúrát. Külföldön már bevált módszer a patikai oltás, amely során a gyógyszertárakban kialakított influenza oltópontokon - térítés ellenében - azonnal megkapható az influenza elleni védőoltás, így jelentősen leegyszerűsíthető a folyamat. Az USA-ban például az oltás mellett döntők már csaknem 20 százaléka ezt a megoldást választja, éppen az időhiány miatt.

Stimulálók ősszel
A napsütés hiánya, a hűvösebb idő fogékonyabbá teszi szervezetünket a fertőzésekre, érzékenyebben reagálunk a stresszhelyzetekre, nehézségekre. A vitaminbevitel fokozásával tudunk segíteni szervezetünknek, hogy minél könnyebben vegye az akadályokat. Az idénygyümölcsök és zöldségek épp azokat az ásványi anyagokat, nyomelemeket, vitaminokat tartalmazzák, amelyekre ilyenkor szükségünk van.

A kutatás során megkérdezettek több mint 50 százaléka tartja a gyógyszertárakban megkapható védőoltás nagy előnyeként az időtakarékosságot, és közel ennyien említették a könnyebb elérhetőséget és a kevesebb utánajárást is.

Magyarországon a megoldást a 2011-ben indított oltópont-hálózat segíti, ahol azonnal, utánjárás nélkül megszerezhető az influenza elleni védőoltás. A mára jól bevált rendszer az idei évben továbbfejlődik, az ország nagyvárosainak egyes gyógyszertáraiban is lesz lehetőség az oltás azonnali beadatására. Szakképzett orvosok, a patika egy elkülönített részén, munkaidő után is várják majd azokat, akiknek nincs idejük az oltás megszerzéséhez szükséges szokásos procedúrára.

„Az influenza elleni védekezés legbiztosabb módja továbbra is a védőoltás. Az állam ingyenesen biztosítja a védőoltást az időseknek és krónikus betegségben szenvedőknek, továbbá a várandós kismamáknak is. Az influenza oltópont-hálózatnak köszönhetően pedig már az aktív felnőttek is gyorsan és egyszerűen gondoskodhatnak a betegség megelőzéséről.” – magyarázta Dr. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője.

Az oltópont-hálózatról, magáról a védőoltásról és az influenzáról is megtalálható minden lényeges információ a www.oltopont.hu honlapon.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.