Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Forralt bor – már a rómaiak is szerették!

Nincs is jobb, mint az átfagyott testet és lelket jó meleg itallal felélénkíteni! A forró tea is remek, de így ünnepekkor, év vége felé a forralt bor sem megvetendő! Igaz, alkohol- és viszonylag magas cukortartalma miatt nem mindenkinek ajánlható jó szívvel, de azért vannak pozitív élettani hatásai is.  

Nem csak német nyelvterületen elképzelhetetlen az év vége a hagyományos forralt bor, azaz glühwein nélkül, ez a kellemes ital nálunk is igencsak népszerű téli lélekmelegítő. De az kevésbé ismert, hogy már az ókori görögök is ismerték ezt az italt: pirított datolyamaggal, babérral, borssal, sáfránnyal ízesítették, mézzel édesítették, sőt másztix, vagyis a pisztáciafa kérgéből nyert illatos gyanta és datolya is került bele.

Fotó: Bartos Gyula

A ma használatos forraltborreceptek sokfélék. Németországban főleg vörös, Észak-Itáliában főleg fehér borból készítik ezt az italt. Ausztriában és Magyarországon ebből is, abból is, sőt van, aki szerint roséból a legfinomabb. A lényeg az, hogy ne testes, inkább könnyű borfajtát válasszunk! A bort vízzel kell hígítani, fahéjjal, szegfűszeggel, citromhéjjal fűszerezni, majd cukorral édesíteni. Egyesek szerint barna cukorral finomabb lesz, mások szerint pedig mézzel az igazi. Lehet még beletenni narancshéjat, reszelt szerecsendiót, szerecsendió-virágot, csillagánizst, fekete borsot vagy guineai borsot, szegfűborsot, gyömbért, kardamommagot.

A legtöbb recept szerint az italt csak lassú tűzön kell melegíteni, a bornak nem szabad forrnia, mert akkor a benne lévő alkohol elpárolog. A forralt bort nagy tálban, merőkanállal tegyük az asztalra, és füles pohárból vagy bögréből igyuk, miként azt a rómaiak is tették egykoron.

A szegfűszeg serkenti az emésztést és antibakteriális hatású

Miben rejlik a gyógyhatás?

A forralt bor a meghűlés egyik házi szere. Ám tudnunk kell: az alkohol kitágítja az ereket, így több vér áramlik a bőrfelszínre, ami valóban melegségérzetet kelt, de ez időleges, aztán még jobban fázunk, mint előtte. A gyógyhatás inkább a citromhéjban található vitaminoknak, illóolajoknak és a fűszereknek köszönhető. A fahéj és a szegfűszeg serkenti az emésztést, az előbbi felmelegít, az utóbbi pedig antibakteriális hatású. A kardamom és az ánizs pedig kiváló szer felfúvódás ellen.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.