A szegénység és a soványság még párban járt. Ha valaki gazdag akart lenni, egyben kövér ember is akart lenni.
A reneszánszban a kövérség a tétlen és fényűző életmód jele volt. A vállak, a karok, a mellek megvastagodtak és elnehezedtek. A 18. század végén a szépséget a gömbölyded testalkatban, finom vonású, sima arcban, rövid orrban, kerek ajkakban, hegyes állban, fekete és élénk tekintetben, a porcelánfehér bőrben látták. Majd a 20. századtól kezdve drasztikus változáson ment keresztül a női szépségideál.
Először a nőket fűzőkbe szorították, majd Angliában és Franciaországban betiltották, egészségügyi okok miatt. Megszületett a rövid szoknya, a könnyebb járás érdekében, a melltartó és a harisnyatartó is. Majd az 1930-as évekre teret hódítottak a vörös körmű hollywoodi színésznők, akik tökéletes karcsú alakjukkal megteremtették az új női ideált: a csinos szexi nőt.
Ennek hatására már 1970-1980 között elképesztő mértékben elterjedt a nők körében a napimádat. A női magazinok elkezdtek fogyókúrás tanácsadással és tornagyakorlatokkal foglalkozni
Mára pedig a feje tetejére állt a világ! Társadalmunkban a kövérség a szegénységet takarja, a soványság, pedig a gazdagok kiváltsága. Legfontosabbá vált a jó megjelenés, a soványság, és új divat jelent meg a fiatalok körében: az anorexia. Interneten csevegő tinédzserek arról beszélgetnek, hogy kinek sikerült 2 kilót leadnia aznap... modellek halnak meg... a nők depresszióba esnek...
A kérdés az, hogy biztos kell nekünk ez az új divat? Szerintem nem... Hogy a mostani anorexiás divat után mi lesz, azt nehéz megmondani. Én bízom benne, hogy a történelem megismétli önmagát, és megélem még azt a kort, amikor az igazi régi nő lesz az ideál.
