Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gigantikus kacsapláza érkezik Budapestre!

A magyar fővárosban is kiköt a Swimming Duck Plaza nevű óriás folyami hajó, úszó luxusbevásárló központ. A nyáron Németországból a Fekete-tengerig haladó „csodakacsa" Budapesten időzik a legtovább.

Az Úszó Kacsapláza (Swimming Duck Plaza) a világ egyik legnagyobb folyami
hajója, amely egyben luxus bevásárlóközpont is. A gigantikus kacsához hasonlító
hajó Németországból indul júniusban végcélja, a Fekete tenger felé. Útja során
hosszabb időt tölt az olyan Dunamenti nagyvárosokban, mint Bécs, Pozsony,
Budapest, Belgrád. A pláza a vízre eresztés pillanatától lesz a nagy nyilvánosság
előtt látható, a fejlesztések ugyanis teljes titokban zajlottak.

A május közepére elkészült és tesztelt, teljesen automatizált, számítógépek által
irányított szerkezet egyben bevásárlóközpont is, amelyben nemzetközi luxusmárkák
képviseltetik magukat. Az Úszó Kacsapláza tulajdonosa, a Crediton Investments
nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minden országban vadonatúj márkákkal
ismerkedjenek meg a látogatók, így igazi újdonságok érkeznek Budapestre is a folyó
hullámain.

“A Crediton Investments, illetve a luxuscikkeket gyártó és forgalmazó cégek között
zajló tárgyalások már a végső fázisba értek. A hajón működő üzletek bérlői városról
városra változnak, így garantálva, hogy minden vásárló olyan márkákkal találkozzon,
amivel hazája üzleteiben korábban még soha” – nyilatkozta Kevin Barnett, a
Swimming Duck Plaza projekt vezetője.

Budapest több szempontból is különleges, hiszen útja során itt köt majd ki a
leghosszabb időre az Úszó Kacsapláza. Magyarországon ugyanis - kiszolgálva a
bérlők növekvő igényeit - egy további szinttel bővül a hajó, amelyen így újabb üzletek
kapnak helyet. “Az előkészületek jelenlegi fázisában ugyan nem zárható ki teljes
bizonyossággal, hogy az átépítés utáni állapot esetleg érintheti az egyik budapesti
hidat, de le kell szögeznem: mindent megteszünk, hogy megtaláljuk a minden fél
számára kielégítő megoldást, illetve magától értetődően alávetjük magunkat a
magyarországi, illetve nemzetközi szabálynak” – közölte Kevin Barnett.

Az Úszó Kacsapláza Európa egységét és gazdagságát szimbolizálja, miközben
igyekszik a figyelmet környezetünk védelmére, a Duna iránti felelősségünkre
irányítani.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.