Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Grand Canyon expedíció Dan Snow-val

Grand Canyon expedíció Dan Snow-val kizárólag a BBC Earth csatornán láthtó. Ebben a sorozatban Dan Snow-t követhetjük, ahogy egy komoly kihívásba fog – átélni és felfedezni a világ egyik legnagyszerűbb kalandját: az első valaha tett felfedezőutat a Grand Canyonban a hatalmas Colorado folyó mentén.

Kép a filmből, BBC

A veszélyes próbatételben, Dan Snow egy történészekből és geológusokból álló csapattal együtt megpróbálja végigvinni az egyik legnagyobb kihívást, amelyben rekonstruálják a világ első felfedezőútját a Colorado folyó mentén Grand Canyonban. 1869 óta senki sem bátorkodott belekezdeni a felfedezőútnak és az összes veszélyes zúgán keresztülmenni, ahogyan azt a Wild West csapata egy polgárháborús veterán vezetésével, John Wesley Powell-lel tette meg. Most, körülbelül 150 évvel később, egy új kilenc tagból álló csapat próbálja meg a 450 kilométer hosszú távot.

Az első epizódban, a csapat felfedezi Észak-Arizona gyönyörű sivatagos és egyben veszélyes vidékeit egy antik stílusú, fából készült evező csónakban, amely inkább múzeumba illő darabra hasonlít, mint a vadvizekre.

Ahogy áthaladnak Colorado zuhatagain, rálelnek néhány elragadó tényre a régió földtanáról és az amerikai őslakosok múltjáról.

Utazásukban, olyan szemmel látják a Grand Canyon-t, ahogyan azt 1869-ben látták az akkori felfedezők, miközben elvégzik ugyanazokat a felmérési feladatokat a korabeli eszközökkel, egy 19. századi 3D-s kamerával fényképeznek és maga Powell személyes naplóját használják fel, hogy megbirkózzanak az úttörő utazás nehézségeivel.

Tudtad?
A BBC Earth egy globális márka, amely az Egyesült Királyságban és globálisan a világ legizgalmasabb tájaival, történeteivel és karaktereivel ismerteti meg nézőit.

Akárcsak Powelléknek, Dan Snow csapatának is ki van mérve az ideje – 18 napot tölt el a csapat a durva partokon, törött csónakokban, elhárítva közben a skorpiókat és a csörgőkígyókat. De maguk a zuhatagok jelentik a legnagyobb veszélyt a stábtagok életére és a testi épségükre – ráadásul a hatalmas hullámok, az éles sziklák, a veszélyes örvények és víznyelők megtesznek mindent, hogy megállítsák a Canyon és környéke felfedezését.

A Grand Canyon expedíció Dan Snow-val a BBC csatorna magával ragadó természettudományi tematikájú dokumentációs sorozata, amely a modern felfedezők próbálkozásait mutatja be a nagy amerikai kaland rekonstruációjában.

Az új részeket azonban minden vasárnap 17 óra 5 perckor vetíti a csatorna.

A Disney is izgalmas, új vállalkozásba kezdett!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.