Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gróf Széchenyi István Emlékverseny és Sportnap

Ezt a versenyt éppen 21 évvel ezelőtt, 1991-ben a Széchenyi István által alapított első magyar evezős klub, a Hajós Egylet megalakulásának 150. évfordulóján rendezte meg az akkori egyik legfiatalabb evezős egylet, a Danubius Evezős Klub és a Széchenyi-féle Hajós Egylet jogutódja az éppen újraalakult Nemzeti Hajós Egylet. A következő évtől kezdve e két klub egyesülése révén létrejött Danubius Nemzeti Hajós Egylet a rendezvény főszervezője. Társrendező a Magyar Evezős Szövetség, 1998-tól a Budapesti Evezős Szövetség, Néhány év múlva a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség is csatlakozott hozzájuk.

Évről évre egyre több evezős - versenyzők és túraevezősök,fiatalok és veteránok, evezős barátok és érdeklődők - találkozik az evezős sport ünnepi eseményén, a Margitsziget festői környezetében lévő Hajós Alfréd sétányon.
A rendezők minden évben valami érdekességgel fűszerezik az eseményt

Az idei rendezvény újdonsága: a nemzetközi üldözéses nyolcas verseny, amelyet hagyományteremtő céllal rendezünk meg éppen akkor, amikor hazánk az Európai Unió soros elnöke,és a Duna Stratégia is a Nemzetközi közvélemény figyelmének a központjába került. Célunk, hogy a következő években a közép európai evezős versenyek kiemelt helyszínévé tegyük Budapestet. A verseny jelentőségét a védnökséget vállalók névsora is mutatja (lásd:a mellékelt szórólapot), akik közűl néhányan személyesen is meg tisztelik a rendezvényt.

Egyetemisták és főiskolások részére 1994. óta rendezünk külön futamot. Kezdetben a klasszikus nyolcas hajókban, később- annak érdekében, hogy az evezéssel még csak ismerkedő, igazi amatőr hallgatók is bekapcsolódhassanak ebbe az egészséges, jó hangulatú vetélkedésbe- a fixüléses tízevezős hajókat is csatasorba állítottuk. Nem kis szervező munkába került és kerül mind a mai napig ezeknek a nagytestű hajóknak a helyszínre szállítása, de megéri! Idén a győztes csapat ebben a kategóriában elnyeri a „Budapest tízevezős bajnoka” címet
Ilyen hajókat egyébként az angol királyi tízevezősök mintájára a Balaton közeli egyetemek (Keszthely, Veszprém) építtettek azzal a céllal, hogy a szeszélyes időjárásnak kiszolgáltatott tavon is lehessen evezős versenyeket rendezni.
Ezekben a hajókban a mozgás egyszerű és biztonságos, nem igényel nagy evezős előképzettséget, de komoly csapatmunkát, és egymásra figyelést igen.
Az első balatoni evezős csatát a két egyetem hallgatói és tanárai 1999-ben vívták egymással. Azóta ezek a versenyek hasonlóan az Oxford- Cambridge versenyhez, izgalmas összecsapások a két egyetem között. Kezdeményezésük az egész magyar evezés fellendítéséhez is hozzájárult.
Ennek egyik bizonyítéka éppen az Évadnyitó, amely eseményen ezekben a hajókban ma már az egyetemistákon kívül céges csapatok, munkahelyi kollektívák is összemérik erejüket, immár 4. éve. Egyre több a versenyen induló céges csapat8 az idén már 20), és még több a parton szurkoló közönség. Ez is mutatja, hogy az evezés a legjobb csapatépítő sportágak egyike, hiszen „aki a vízen, megtanulja, hogy a HALADÁSHOZ EGYIRÁNYBA és EGYÜTT kell húzni a lapátot, az a munkahelyén is együttműködő, jó csapatjátékos lesz.”

A családi csapatok vetélkedője több mint 10 éve szerves része a programnak. Az idén kormányos túra kettes hajóban várjuk testvérek, férj és feleség, szülők és gyerekek, nagyszülők és unokák nevezéseit.

Hagyományőrző programokra is minden évben sor kerül.

A 2007-ben elindult nemes hagyomány az idén is folytatódik: a Margitsziget bokrai között néhány éve fellelt és a MESZ Hagyományőrző Bizottsága által rendbetetetett emlékkövek megkoszorúzása Az emlékköveket az I. Világháborúban elesett klubtársaik emlékére állították a Nemzeti Hajós Egylet és a Neptun Evezős Egylet evezősei. A késői utódok ezzel a gesztussal tisztelegnek a régi elődök előtt.

Az idén is lesz kiállítás: a rendező Danubius Nemzeti Hajós Egylet egyik elődje, a Buda-Pesti Hajós Egylet megalakulása 150. évfordulója tiszteletére.

Kiegészítő vízi és szárazföldi események:
A rendezvény, amely kezdetben csak versenyből és baráti találkozóból állt, időközben egész napos, a versenyre kilátogató nézőket, érdeklődőket is aktivizáló programokkal bővült. Így lesz ez az idén is. Az Egylet ergométerein az evezős mozgás alapjaival ismerkedhetnek az érdeklődők, a bátrabbak a verseny végén az evezést a Dunán is kipróbálhatják a biztonságos tízevezős hajókban gyakorlott evezősök irányításával. A labdát is szeretők számára kispályás foci bajnokságot is szervezünk: 5 fős csapatok nevezhetnek a helyszínen. A legkisebbek szórakoztató „sportolását” a népszerű ugráló vár biztosítja.

A versenyen győztes és helyezett csapatok a szokványos trófeák (érmek, serlegek) mellett tárgyjutalomban is részesülnek, sőt a legjobbak a 20 év óta elmaradhatatlan, Danubius Hotels által felajánlott tortát is megkapják, majd gulyás partin látják őket vendégül a rendezők. A szórakoztatásról Horváth Júlia, volt válogatott evezős (szaxofon és ének) és Horváth Dénes (billentyűs), az Amazonas együttes tagjai gondoskodnak.

A szervezők ezzel a rendezvénnyel is demonstrálni kívánják, hogy az evezés nemcsak szép és egészséges, hanem a kisközösségeket (családok) és a nagyobb közösségeket (klubok, egyletek, diákcsoportok, munkahelyi kollektívák) összetartó ereje is óriási.
Szeretnénk elérni, hogy a főváros kőrengetegében élő fiatalok és kevésbé fiatalok közül minél többen ismerjék meg az evezés, a vízitúrázás, a hamisítatlan természet szépségeit.



Múltidéző

Az evezős sportot gróf Széchenyi István honosította meg hazánkban. Az első sporthajót is ő hozatta be Angliából 1826-ben, és az első jelentősebb távot (Bécstől Pozsonyig önmaga evezte le két angol barátjával 3 óra 52 perc alatt. Az első evezős klub (Hajós Egylet 1841.) megalapítása és az első evezős verseny megrendezése is a „legnagyobb magyar” nevéhez fűződik.1843. március 19-én a Lánchidat építő magyar és angol munkások és olasz utász katonák mérik össze erejüket és evezős tudásukat a Széchenyi tulajdonában lévő hajókban. A győzelmet a Clark Ádám által kormányozott magyar csapat szerezte meg.

A 19. század második felében rendkívül népszerűek voltak a Margit sziget déli csúcsától a Lánchídig terjedő Duna szakaszon rendezett versenyek. Korabeli tudósítások szerint ilyenkor több tízezer ember sereglett össze a Duna két partján a látványosság megtekintésére. A legemlékezetesebb a Milleniumi Regatta volt, amit I. Ferenc József magyar király és más előkelőségek is megtekintettek, s amelyen a magyar nyolcas izgalmas véghajrával utasította maga mögé a legjobb osztrák csapatot, a Piratot.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.