Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyanús az oroszoknak a Holdra szállás

Vizsgálná az ember holdra szállásával kapcsolatos "zavaros részleteket" az orosz szövetségi nyomozóhivatal - derült ki a hivatal szóvivőjének közléséből, aki szerint gyanús, hogy eltűntek a holdraszállás eredeti filmfelvételei.

Kép: Pixabay

Az Izvesztyija című orosz napilapnak nyilatkozó Vlagyimir Markin a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) körül kirobbantott korrupciós ügy, a Joseph Blatter FIFA-elnök lemondásához vezető amerikai ügyészségi vizsgálat kapcsán vetette fel a témát, nehezményezve, hogy "az Egyesült Államok ügyészei legfőbb döntnököknek kiáltották ki magukat a nemzetközi labdarúgás ügyeiben".

Az FBI-hoz hasonlítható orosz nyomozóhatóság szóvivője szerint egyebek között az amerikai űrhajósok által az 1969-es holdra szállásról készített eredeti filmfelvétel eltűnése ügyében kellene nemzetközi vizsgálatot folytatni. Szerinte azt is ki kellene deríteni, hogy hova lett a majdnem 400 kilogrammnyi holdkőzet, amelyet a jelentések szerint az amerikaiak 1969 és 1972 között számos misszió során onnan elszállítottak.

Markin fogalmazása szerint nem állítják, hogy az amerikaiak nem repültek a Holdra, és csak egy filmet készítettek a holdra szállásról, de úgy vélik, hogy "az összes tudományos vagy kulturális műtárgy az emberiség öröksége, nyom nélküli eltűnésük pedig közös veszteség".

A The Moscow Times című, angol nyelvű orosz napilap kommentárja emlékeztetett arra, a NASA 2009-ben ismerte el, hogy az ember történelmi holdra szállását rögzítő felvételt letörölték, de sikerült felújítaniuk az eredeti televíziós közvetítéskor készített felvételt. A lap szerint az amerikai missziók során összegyűjtött, körülbelül 380 kilogrammnyi holdkőzetet a Lyndon B. Johnson űrközpontban tárolják, de minták a világ több múzeumában is találhatók.

Az Apollo–11 amerikai űrhajó Neil Armstronggal, Edwin Eugene "Buzz" Aldrinnal és Michael Collinssal a fedélzetén 1969. július 20-án jutott el sikeresen a Holdhoz, a leszállásra a Nyugalom Tengerén került sor. Collins Hold körüli pályán keringett a parancsnoki űrhajóval, míg két társa a holdkomppal leszállt a felszínre. Armstrong és Aldrin 2 óra 31 perc 40 másodperces időtartamú holdsétát tett, és 21,55 kilogramm holdkőzet- és holdpormintát gyűjtött.

Az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) a holdra szállás 40. évfordulója alkalmából, 2009 júliusára restauráltatta és közzétette az ember első holdra lépésének történelmi pillanatát megörökítő filmfelvételeket. A filmek digitális felújítására specializálódott hollywoodi Lowry Digital nevű vállalatnak sikerült megmentenie azokat a jeleneteket, amelyeket már örökre elveszettnek hittek. Az eredeti felvételek elkallódtak, a holdsétát megörökítő kamera pedig az égitesten maradt. A felújított felvételek a NASA honlapján érhetők el, így bárki megtekintheti, hogy Armstrong és Aldrin miként tűzte ki az amerikai lobogót a Holdra.

A denevérek is betartják a KRESZ-t
A bőregereknek a “denevér-KRESZ” segít elkerülni a társaikkal való összeütközést portyázás közben – derítették ki a Bristoli Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya a PLOS Computational Biology című tudományos folyóiratban látott napvilágot.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.