Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyermeket vár a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Gyermeket vár Illés Fanni paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, várhatóan azonban a jövő évi világbajnokságon és a párizsi játékokon már újra ott lesz a medencében.

Nem tervez sokat pihenni a várandós 29 éves Illés Fanni. Többek között erről beszélt az MVM által szervezett keddi, A siker mindenkié! elnevezésű sajtóeseményen, amelyen részt vett további két úszó, a világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka, valamint a speciális olimpiai aranyérmes, Világjátékok-győztes Szilágyi Zsanett is.

A Duna Arénában Kapás Boglárka és Szilágyi Zsanett előbbi edzője, Virth Balázs irányítása mellett úszott néhány hosszt bemutató jelleggel, majd pódiumbeszélgetésen vettek részt, ezen csatlakozott hozzájuk Illés Fanni. Az interjúk során szóba került, hogy az épek és a fogyatékkal élő úszók közössége Magyarországon kezd eggyé válni.

A fogyatékossággal élőknek fantasztikus ezt megtapasztalni, Kapás Boglárka, Milák Kristóf vagy éppen a Verrasztó testvérek is látják, hogy ugyanazt a munkát végezzük el időben. Jó érzés azt tapasztalni, hogy ezt a szövetségben is látják, elismerik és támogatnak minket. A sport mindenkié, ugyanolyan emberek vagyunk, nem szabad különbséget tenni

- fogalmazott Illés Fanni, aki paralimpiai sikeréről szólva megjegyezte, egy ilyen győzelem rengeteg lemondással és küzdelemmel jár, neki is volt már váll- és könyökműtétje, amelyekre a túlhajszoltság miatt volt szükség.

"Ugyanúgy hat-hét órát edzünk, erről szól az életünk, ebben érezzük jól magunkat, és a végén megéri, amikor azt az időt látjuk az órán, amit szerettünk volna elérni" - fűzte hozzá.

Illés Fanni terhessége hatodik hónapjában jár, szerencsére egyelőre minden a terv szerint alakul. Az úszónő továbbra is edz - persze nem olyan intenzitással, mint Tokió előtt. Elképzelései szerint a jövő évi világbajnokságon, majd 2024-ben a párizsi paralimpián is ott lesz a medencében.

Kapás Boglárka jövő héten Debrecenben, az országos bajnokságon lesz érdekelt. Boglárka megjegyezte, amikor kiderült, hogy júniusban Budapesten világbajnokságot rendeznek - 67 nap van a vb rajtjáig -, elsősorban erre a viadalra kezdtek el készülni.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy átélhetjük ezt az élményt, mert ebből nem volt elég egy alkalom. Minden nap ott van a fejemben és nagyon várom már" - mondta a kiváló úszó.

forrás: MTI

Ezt is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.