A május cseles. Melege és a levegő illata az újdonság erejével hat, így igyekszünk minél többet nyitott ablak közelben lenni. Mert milyen kellemes, ha éjszaka beáramlik a szobánkba a friss levegő. Sokszor összekeverjük a májust a nyárral. Meleg van, de nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy még nem eléggé. Ez a türelmetlenség vezet az igazán "kraftos", májusi lebetegedésekhez - és nem utolsó sorban azok kísérő jelenségéhez: a lázhoz.  

A láz nem pusztán a szervezet egyszerű vészjelzője. Azon túl, hogy tünetként felhívja rá figyelmünket, hogy a testünkben valami nem stimmel, egyszersmind gyógykezelése is a fennálló problémának. A szakemberek vélekedése szerint a szervezet azáltal, hogy felemeli saját hőmérsékletét, lerombolja a megtelepedett vírusok és baktériumok testünk normál állapota által biztosított luxus körülményeit. A láz tehát a szervezet automatikus öngyógyító folyamata.

Az orvostudomány pont ezen jótékony hatása miatt kezdte el vitatni a "láz fóbia" létjogosultságát. Ha valakinek láza van, a környezete azonnal telenyomja lázcsillapítókkal, holott az enyhe, közepes erősségű láz nemhogy nem ártalmas, hanem kimondottan effektív módja a gyógyulásnak.

A láz pozitív hatásának bebizonyítására Matthew Kluger érdekes kísérletet folytatott: sivatagi iguánákat oltott be baktériumokkal. Mivel ezek a gyíkok hideg vérű élőlények, csak külső hőforrás segítségével küzdhetnek a betegségekkel szemben. A 13 megfertőzött iguánából 12 kitelepedett a napsütésbe, hogy így növelje szervezete hőmérsékletét. Ez a 12 egyed túlélte a betegséget, a fennmaradó 1 elpusztult. Ezek után Kluger ismét beoltott 12 gyíkot baktériummal valamint egy olyan gyógyszerrel, mely a külső hőforrás ellenére sem engedi testhőmérsékletük emelkedését. A 12-ből 9 állat produkált lázat, melynek következtében túlélte a fertőzést, a maradék 3 elpusztult.     

Arra is van precedens az orvostudomány történetében, hogy lázat idéztek elő a pácienseknél, hogy testük hatékonyabban léphessen fel egyes kórokozókkal szemben. Julius Wagner von Jauregg (1857-1940), osztrák pszichiáter kifejlesztette a láz terápiát, amelyért 1927-ben Nobel díjat is kapott. A terápiát olyan szifiliszes betegekkel szemben alkalmazta, akik a vérbaj utolsó stádiumában kialakuló demenciában, azaz memóriazavart és a kognitív képességek romlását eredményező szellemi hanyatlásban szenvedtek. Miután beoltotta őket maláriával, szervezetük olyan magas lázat produkált, mely feltartóztatta a szifilisz könyörtelen lefolyását.

A lázzal kapcsolatos elgondolásokkal párhuzamosan fejlődnek a lázmérés technikái is. Szingapúrban például kifejlesztettek egy olyan eszközt, mely lehetővé teszi a testhőmérséklet lemérését anélkül, hogy az orvos vagy az ápoló testi kontaktusba kerülne a beteggel. Az új találmánynak olyan esetekben van nagy jelentőssége, amikor súlyosan fertőző páciensek temperatúráját kell megmérni.

Az infravörös lázérzékelő rendszert Szingapúr repterein és vasút állomásain helyezték el, hogy így szűrjék ki a SARS vírus hordozóit. A technikát eredetileg a hadseregben fejlesztették ki, hogy segítségével sötétben is szemmel tarthassák az ellenséget. A reptereken és pályaudvarokon felállított szerkezet leginkább egy hot-dog standhoz hasonlít, mely az előtte elhaladó emberek hőmérsékletét jelzi egy hozzákapcsolt monitoron. A normál temperatúrája testek olyan zöld foltokként jelennek meg a képernyőn, mint az éretlen citrom héja, míg egy lázas homlok melegségű test fényes, vörös ábraként tűnik fel a szűrőrendszeren.

Összességében elmondható, hogy a szervezetnek ez a természetes, ősi reakciója még mindig nem teljesen feltérképezett területe a gyógyításnak. Mindenesetre egyre nyilvánvalóbb, hogy a láz nem ellensége, hanem orvosa a testnek. Ettől függetlenül nem árt még éjszakára elzárkózni a láz-generátor hideg levegő elől!

Forrás: http://www.interesting-people.org/archives/interesting-people/200305/msg00130.html, http://www.teachersdomain.org/6-8/sci/life/reg/lizfev/index.html, http://www.medterms.com/script/main/art.asp?articlekey=3425