Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyógynövények téli nyavalyákra

Amikor kint hideg van, és sokat ülünk bent, kevesebbet mozgunk, muszáj valamit tenni, hogy megőrizzük vagy rendezzük erőnlétünket. Lássunk pár tippet, amivel az ilyenkor leggyakrabban fellépő bajokon enyhíthetünk.

Áfonyát szürkületi vakság ellen

Amikor a napok rövidebbek, gyakran borús, szürke és ködös az ég, sokan rosszabbul látnak, főleg a késő délutáni órákban. Az autóvezetés közben – főleg, ha a szembe jövő autók fénye is visszaverődik – ez különösen veszélyessé is tud válni. Ha szeretne ezen enyhíteni, akkor igyon meg minden nap 1-2 dl. áfonyalevet, mert a benne található kék festék segíti az élesebb látásért felelős sejtek működését.

Téli szorongás ellen levendula és vérnarancs

A fényhiányos időben többen hajtják búnak a fejüket, szorongnak és akár indokolatlanul is sokat aggodalmaskodnak. Aki erre hajlamos, az igyon meg napi 2-3 csésze levendulateát – esetleg citromfűvel és orbáncfűvel kombináltan.

Ha még jobb kedvre szeretne derülni, párologtasson a szobában – pl. aromamécsesben – vérnarancsolajat. A benne található bergamott nemcsak nagyon kellemes hangulatot teremt a lakásban, hanem nyugtat, harmonizál és segíti a stresszt is könnyebben legyűrni.

Gyógyfűpárna az ágyba

Ha nehezebben alszik, sok a gond, a megoldatlan feladat, akkor még mielőtt altatóhoz nyúlna, készítsen magának komlóból, citromfűlevélből és orbáncfűből egy kis párnácskát. Tegye a fejpárnája mellé, és meglátja, könnyebb lesz elaludnia. Amikor kezdene már elpárologni belőle a sok nyugtató aroma, akkor egyszerűen feltankolhatja újra illóolajok rácseppentésével.

Bodzavirág náthára

A bodzavirág nagyon jó köhögéscsillapító, kellemes ízével a többi – talán kevésbé finom – gyógyteát is fogyaszthatóbbá teszi. Ezért érdemes télen többször magában vagy másokkal, pl. kasvirág, izlandi zuzmó, legyezőfű, kakukkfű… kombináltan teaként iszogatni. Ha támogatni szeretnénk a nátha tüneteinek enyhítésében hatását, ne spóroljuk ki a mézet sem belőle.

Fahéjat rekedtségre

A nátha, köhögés vagy csak a száraz levegő miatt megviselt hangszálak rekedtséget okoznak. Ha nem akarja teljesen elveszíteni a hangját, legjobb, ha takarékoskodik vele, és naponta többször iszik a következő koktélból: 1 teáskanálnyi fahéjat keverjen egy csésze forró vízbe, édesítse mézzel, és lassan kortyolja el reggel, napközben akár meg is ismételheti.

szerző: dr. Balaicza Erika

Belgyógyász főorvos

Homeopátia, neurálterápia, böjtkúra

Életmód-tanácsadás, fitoterápia,

Biológiai daganatkezelés…

www.balaicza.hu


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.