Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Gyorsan és sokat! Ez az oroszok halálos szlogenje

Az alkoholfogyasztás és elsősorban a vodka a felelős, hogy az orosz férfiak mintegy 25 százaléka nem éri meg az 55 éves kort. Természetesen a mindenkori állami vezetőknek is köszönhető a szép statisztika. Vajon kinek az ideje alatt folyt le a legtöbb vodka az orosz elvtársak torkán? Tippelj!  

„Az orosz halálozási arányszámok vadul ingadoztak az elmúlt 30 év során, ahogy az alkoholtilalom és a társadalmi stabilitás változott Gorbacsov, Jelcin és Putyin elnök alatt, a legfontosabb dolog pedig, ami a halálozások vad ingadozását okozta: a vodka” – állítja a moszkvai Orosz Rákkutató Központ, a brit Oxfordi Egyetem és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) franciaországi Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége szakemberei által készített tanulmány.

Kép: drinkblog.ru

A kutatók három orosz városban több mint tíz éven át vizsgálták 151 ezer felnőtt alkoholfogyasztási szokásait. Ez idő nyolcezren hunytak el közülük. A vizsgálódás során korábbi tanulmányokat is felhasználtak, amelyek 49 ezer elhalálozott családját kérdezték ki az elhunyt alkoholfogyasztásáról.

Mihail Gorbacsov szovjet államfő 1985-ben drasztikusan csökkentette a vodkatermelést, és megtiltotta a vodka árusítását ebédidő előtt. A kutatók szerint a szigorítások nyomán az alkoholfogyasztás negyedével esett vissza. A kommunista rendszer összeomlása után az oroszok megint többet kezdtek inni, és a halálozási arány összességében ismét megnőtt. Miután Jelcinátvette a hatalmat Gorbacsovtól, a fiatal férfiak körében több mint a duplájára nőtt a halálozási arány. Ez akkor történt, amikor a társadalom szétesett, és a vodkához könnyebben hozzá lehetett jutni. Jelentősen megnőtt az alkoholfogyasztás, és önpusztítóvá vált. A nők alkoholfogyasztásában ugyancsak megfigyelhető a politikai változások okozta fluktuáció, de ez halálozási arányukat nem növelte jelentősen, mivel ők kevesebbet ittak. Az alkoholt fogyasztók zöme dohányzott is, ami szintén hozzájárult a halálozási arány emelkedéséhez.

A leggyakoribb májgyilkosok
A máj a legfontosabb méregtelenítő szerveink egyike, az anyagcsere egyik fő centruma. Csendes, leginkább éjszaka elvégzett feladata hibás étkezési szokásaink, a fokozódó alkoholfogyasztás és a környezetszennyezés miatt az elmúlt években mindenkinél jelentősen megnövekedett.

2006-ban Oroszországban újból szigorításokat vezettek be az alkoholfogyasztás visszaszorítására: felemelték az adókat, és korlátozták az eladást. Az alkoholfogyasztás azóta harmadával esett vissza, és az 55 éves koruk előtt elhalálozó férfiak aránya 37 százalékról 25 százalékra csökkent. A tanulmány szerint Oroszországban – ahol 150 rubelbe (1000 forintba) kerül fél liter vodka – a komoly ivók legalább heti másfél liter tömény szeszt küldenek le a torkukon. 2011-ben minden felnőtt orosz átlagosan 13 liter tiszta alkoholt fogyasztott, ebből 8 liter égetett szesz volt, elsősorban vodka. Összehasonlításként: Nagy-Britanniában átlag 10 liter alkohol jutott fejenként, de ebből csak 2 liter volt magas alkoholtartalmú szesz. A tanulmány szerzői az orosz alkoholfogyasztás módjában látják a probléma gyökerét. Rohamivók – mondják, és állítják, hogy az ivás módja, és nem a fejenként elfogyasztott mennyiség a veszélyes.

Az oroszok mindig sokat ittak, néha a hideg időre hivatkoznak, de ez csak kifogás. „Ez nemzeti életforma, amin változtatni kell” – szögezték le a kutatók az MTI tudósítása szerint. A megoldást a megszorítások folytatásában, emellett az emberek gazdasági-társadalmi státuszának javításában és a felvilágosításban látják.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.