Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ha feladod, hamarabb meghalsz!

Jót tesz a közérzetnek és az egészségnek, ha valaki optimistán, jót remélve néz a jövőbe, és ha szívbeteg, ez akár az életét is jelentheti - állapítja meg egy legújabb kutatás.

Egy tanulmány szerint a pesszimista szívbetegek rövidebb ideig élnek, mint az optimisták. John C. Barefoot és munkacsoportja 2 825 szívbetegség miatt kórházba fölvett és kezelt beteg kórtörténetét vizsgálta meg és a panaszok, tünetek mellett részletesen tanulmányozták a páciensek pszichés tulajdonságait is.

Ezeknek a szívbetegeknek a sorsát tíz éven keresztül követték. Az évtized alatt 978 beteg halt meg, és ezek 66 százaléka szívbetegség következtében.

Amikor elemezték, hogy lelki, tudati beállítottságuk szerint az optimisták vagy a pesszimisták közé tartoztak-e, a kutatók azt találták, hogy a tudati beállítottság, a gyógyulás reménye alapvetően befolyásolta az életesélyt.

 A pesszimisták kétszerte gyakrabban haltak meg szívbetegségük következtében, mint azok, akik állapotuktól függetlenül is, de bíztak abban, hogy újra egyenesbe kerülnek. A kutatók megvizsgálták azt is, hogy a betegség súlyossága, a betegek tényleges állapota, az esetleges depresszió miképpen befolyásolta ezeket az eredményeket.

Kiderült, hogy az optimista szívbetegek túlélési esélye 30 százalékkal jobbnak bizonyult, mint azoké, aki pszichésen eleve föladták.

Forrás: www.ujszo.com


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.