Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ha nem ápolod, akkor ráncos és öreg

Egy friss magyarországi piackutatásból kiderült, hogy a nők több mint fele egyáltalán nem vagy rendszertelenül használ arckrémet, és leginkább a fiatalok mellőzik és hanyagolják az arcápolást.

A magyar nők 60%-a rendszertelenül használ arckrémet – derült ki a Gerovital Plant arcápolási termékeket gyártó Farmec cég legújabb felméréséből, mely szerint a nők közel 30%-a egyáltalán nem ápolja arcbőrét, további 30%-uk pedig csak havonta vagy hetente néhányszor, amikor éppen eszébe jut.

A kutatásból az is kiderült, hogy az érettebb korosztály képviselői már jobban odafigyelnek bőrük állapotára. Míg a 20-as éveiben járó nők mindössze 22%-a szán időt a rendszeres arcápolásra, addig a harmincasok közel 40%-a, a negyvenes éveikben járó nők közel fele mindennap figyelmet fordít arcbőrére, 50 fölött pedig a nők 57%-a használ napi rendszerességgel arckrémet.

„Az arcbőr tudatos ápolását már fiatalon fontos lenne elkezdeni, hiszen a bőr öregedése 25 éves korban megindul, a környezeti ártalmak elleni védelem pedig minden korban fontos” – emelte ki az eredmények kapcsán Fülőp Enikő, a Farmec magyarországi értékesítési igazgatója, aki hozzátette, hogy amíg 20 évesen még elegendő a megfelelő arctisztítás és hidratálás, a kor előrehaladtával változnak a bőr igényei, és már több hatóanyagra van szükség.

A budapesti és a felsőfokú végzettségű nők körében a legtermészetesebb, hogy naponta kétszer, reggel és este is használnak arcápoló terméket. Ezzel szemben az alapfokú végzettségűek 36%-a egyáltalán nem krémezi az arcát.

„Sokakban talán még mindig él az a tévhit, hogy a minőségi arcápolót nem lehet megfizetni” – fűzte hozzá az eredményekhez Fülőp Enikő, aki hangsúlyozta, hogy a természetes összetevőkben gazdag Gerovital Plant arcápoló termékei a rendkívül kedvező ár mellett hipoallergén illatanyagot tartalmaznak, tartósítószer- és parabénmentesek, így minden bőrtípusra bátran alkalmazhatóak. Emellett a krémekben található bio havasigyopár-kivonat ECOCERT tanúsítvánnyal rendelkezik, amely igazolja, hogy a kivonat nyeréséhez felhasznált növények növényvédő, gyomirtó vagy ásványi fertőtlenítő szerek használata nélküli organikus kultúrákból származnak.

A kutatást a Farmec megbízásából az NRC végezte, online kérdőíves felmérés segítségével. Az eredmények a 18–59 éves lakosságra reprezentatívak nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján.

 


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.