Arcbőr cikkek

Ehhez legyen képed!
Segít megszerezni a vágyott állást a vonzó külső! Ha attraktívnak érezzük magunkat, nagyobb hatással vagyunk a munkatársainkra, és eredményesebben alakítjuk kapcsolatainkat. Az egyik legismertebb szépségápolási készülékeket gyártó svéd cég felméréséből az is kiderült, hogy az emberek 65%-a szerint a vonzó kinézet és a sikeresség között szoros összefüggés húzódik. És még a kontinens se mindegy!

Így hozd helyre megégett arcbőrödet
A hosszúra nyúlt kánikulát még most is csak vízparton lehet igazán elviselni. Ha azonban nem vagyunk kellőképpen körültekintőek, akár tíz perc alatt is égési sérüléseket szenvedhetünk. Az arcbőr különösen érzékeny, így ezen a területen akár még rövidebb idő is elegendő a kellemetlen bőrpír kialakulásához.

A ráncosodás 7 fő oka
A kor természetes velejárója a ráncok megjelenése, amik ellen azonban sokat tehetünk. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus a személyre szabott kezelések anti-aging hatásaira hívta fel a figyelmet.

Emelt fővel öregedj! Segítünk!
A kor előrehaladtával a kötőszöveteink meggyengülnek, amelyek többek között a bőr állapotán is megmutatkoznak. Ennek első jelei a finom ráncok, majd később a mélyebbek. Ezek zavaróak ugyan, de sokkal nagyobb probléma tud lenni, mikor az arcbőr, azaz arc kontúrja ereszkedik meg. Erről beszél Dr. Gulyás Tamás orvos-szakértő.

Amire a nő vágyik
Rosszul választ hidratálókrémet, arcápolót a nők többsége, sokan nem is ússzák meg ép bőrrel: akár ronthatunk is bőrünk állapotán. Ezért sem a legjobb ötlet arckrémet ajándékozni! Ha valaki mégis elköveti ezt a hibát, köszönd meg, de gondolkodás nélkül ne kend magadra!

Tudtad? A bőrön élő baktérium is okozhat pattanást
A bőrön több hasznos baktérium él, ezek az egészséges bőrflóra részei. Ha azonban a bőr normál mikroflórája valamilyen okból megváltozik, akkor az egyensúly könnyen felborulhat, bizonyos baktériumok túlsúlyba kerülnek, ami pattanások kialakulásához vezethet. Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa elmondta, hogyan tudjuk ezt a folyamatot megelőzni, illetve a már kialakult helyzetet kezelni.

Milyen a bőrtípusod? Teszteld!
Az optimális bőrápoláshoz fontos, hogy ismerjük saját bőrtípusunkat és ha szükséges, az épp aktuális állapotnak megfelelően változtassuk a használt kozmetikumokat. Tudod-e, hogy az 5 bőrtípus közül melyikbe tartozol? Segítünk!

Ránceltüntetés „arcvesztés” és szike nélkül?
Tökéletes választás a megereszkedett bőr feszesítésére, a gyógyulási idő rövid, az eredmény azonban akár két évig is látványos marad. Az arcbőrön kívül eredményesen használható lógó felkarra, tokára és más testtájakra is – állítja a szakértő egy új módszerről, az FTC-ről, amely azonnal látható változást eredményez, ráadásul szike nélkül!

Ha nem ápolod, akkor ráncos és öreg
Egy friss magyarországi piackutatásból kiderült, hogy a nők több mint fele egyáltalán nem vagy rendszertelenül használ arckrémet, és leginkább a fiatalok mellőzik és hanyagolják az arcápolást.