Életforma.hu

PÉLDA-KÉP

Így hozd helyre megégett arcbőrödet

A hosszúra nyúlt kánikulát még most is csak vízparton lehet igazán elviselni. Ha azonban nem vagyunk kellőképpen körültekintőek, akár tíz perc alatt is égési sérüléseket szenvedhetünk. Az arcbőr különösen érzékeny, így ezen a területen akár még rövidebb idő is elegendő a kellemetlen bőrpír kialakulásához.

- Arcbőrünket magas faktorszámú napvédővel kell védenünk már a reggeli órákban is, a rendkívül erős UV-sugárzás ugyanis nemcsak, hogy bőrpírt okozhat, hanem sejtszinten károsíthatja érzékeny területeinket - mondja Oláh Róbert, az ismert natúrkozmetikai termékcsalád vezető fejlesztője, majd hozzáteszi: a károsodott arcbőrön hamarabb kialakulnak, és elmélyülnek a ráncok, dehidratálttá válik, sőt, akár hegesedés is kialakulhat.

Kép: Natics

Ha megtörtént a baj és leégett az arcbőrünk, mindenképpen tartózkodjunk a házi praktikáktól. A népi hiedelemmel ellentétben semmiképpen se kenjünk fel tejfölt, ugyanis elfertőzhetjük a bőrünket.

- Hasonlóképpen mellőzzük a zsíros krémeket és a kamillás borogatást is, az ugyanis ahelyett, hogy nyugtatná a bőrünket, sokkal inkább kiszárítja azt az első enyhülést követően, ezzel pedig fokozza a bőrgyulladást, aminek következtében az arc még érzékenyebbé válik - teszi hozzá a szakértő.

A bőröd nem felejt!
A King’s College London kutatása szerint a többség túl vékony rétegben keni magára a napvédő krémet, így a legjobb termék sem tud hatékony védelmet nyújtani a leégés ellen. A bőrpír fájdalmas ugyan, de pár nap alatt elmúlik, az igazi kockázatot az jelenti, hogy minden egyes bőrégés növeli a melanoma kialakulásának veszélyét.

Ezek helyett a szakértő azt javasolja, használjunk aloe verás hialuron-készítményeket, melyek igazoltan nyugtatják a megégett bőrt, miközben hidratálttá teszik, továbbá hatékonyan lépnek fel a bőrpír és a hegesedés ellen.

- Éjszakára vigyünk fel könnyű, ám rendkívül hatékony mélyhidratáló krémet, ami sejtszinten regenerálja a naptól megkínzott arcbőrünket. Kiváló lehet egy C-vitaminos készítmény is, ami csökkenti a gyulladást, halványítja a foltokat, miközben stimulálja és feszesíti az arcbőrt - magyarázza Oláh Róbert.

Talán a legkellemetlenebb tüneteket a száj égési sérülése okozza. Az ajkakra bátran kenjünk shea vajat, kerüljük azonban a drogériákban kapható legnépszerűbb ajakbalzsamokat, ugyanis azok gyakran fokozzák a hámlást ahelyett, hogy regenerálnák a sérült szöveteket. Ha pedig az arcbőrünkön vagy a testünk bármelyik másik felületén tapasztalunk hámlást, semmiképpen se tépjük le az elhalt bőrt, ugyanis az egészséges területeken mikrosérüléseket okozhatunk, amelyek szélsőséges esetben akár kellemetlen fájdalommal is járhatnak.

 


10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból!

10 Millió Fa: így lesz erdő az 1%-ból! 

A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját.
Egy női vállalkozó is lehet sikeres

Egy női vállalkozó is lehet sikeres 

A vállalkozói lét kihívásokkal teli, de egyben inspiráló és felszabadító út is. Sokan még mindig úgy gondolják, hogy az üzleti világ a férfiak terepe, pedig ma már egyre több nő bizonyítja, hogy kiváló vezetői képességekkel, kitartással és kreativitással igenis helyt lehet állni, sőt: a kimagasló eredmények elérése sem lehetetlen.
A nőknek számos terepen kell helytállni

A nőknek számos terepen kell helytállni 

Egy felnőtt nő élete számos szerepből tevődik össze. Pláne akkor, ha még gyereket is nevel. Ezek között a szerepek között meglehetősen nehéz egyensúlyozni és mindegyiknek megfelelni.
Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket!

Mikor lesz már egyenlőség? Napjainkban is sok hátrányos megkülönböztetés éri a nőket! 

Az AVON Nőnap alkalmából változásra szólít fel!
Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban

Magyar szinkronkorcsolyázók óriási sikere Salzburgban 

Ahol a jég is piros fehér zöld színre változott vasárnap!
Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Ma indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció 

Idén is rászoruló családoknak adhatnak karácsonyi ajándékot a vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös élelmiszergyűjtő akciója, az Adni Öröm! keretében.
Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására

Kétszázezer jótékony aludoboz ára jut nehéz sorsú gyerekek táboroztatására 

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.
Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak

Irodalommal a nélkülöző állatokért – Bucsi Mariann és az Állatvédőrség összefogtak 

Nem titkolt céljuk, hogy a megemelkedett energiaárak és rezsiköltségek következtében egyre nehezebb helyzetbe kerülő állatmenhelyek és -otthonok a jövőben is képesek legyenek működni, a rászorulókat megmenteni, valamint megfelelő színvonalú ellátást biztosíthassanak a befogadott jószágok számára.
Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről

Portréfilm készült Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről 

„Halál ellen nincs orvosság, de az odáig vezető út szép is lehet” – hívja fel a figyelmet a gyógynövények fontosságára Szabó Gyuri bácsi a róla készült portréfilmben. A film a díszbemutatót követően hamarosan a nagyközönség számára is elérhető lesz.
5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet

5 sakkos készség, mely a karrieredben is segíthet 

Tudtad, hogy a munkaerőpiacon is kamatoztathatod a sakkozási képességeidet?