Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Halálra vakarom magam, mert csípnek--de miért?

Európában a szúnyogok mintegy 130 fajtája honos. Az emberi vér élelem számukra, és petéik - melyek száma akár a százezret (!) is elérheti - lerakásához elengedhetetlen. A szúnyogok és a moszkitók áldozataikat testszaguk és izzadságuk, azaz testük kipárolgása alapján ismerik fel.

A moszkitók - ebbe a családba tartoznak a szúnyogok is -  minden olyan élőlényre lecsapnak, aminek/akinek az ereiben meleg vér csörgedezik, ugyanis ebben a testnedvben találják meg a szaporodásukhoz elengedhetetlen "hozzávalókat", fehérjéket. Igazi ragadozók.

A bűnös a szúnyognyál

A náluk milliószor nagyobb embert is félelem nélkül "támadják meg". Tulajdonképpen maga a csípés nem fáj, meg sem érezzük. A viszkető érzést a hátramaradó szúnyognyál okozza.

Első reakciónk általában a csapkodás, amikor észrevesszük, hogy szúnyogok vagy moszkitók vadásznak ránk. Egy kisebb, zárt szobában remek fegyver lehet ellenük a spray is, de a megoldás mégis az, ha elfedjük a "vér szagát". Igen ám, de hogyan?

Védekezzünk egyszerűen

Európában a szúnyogok mintegy 130 fajtája honos. Az emberi vér élelem számukra, és petéik - melyek száma akár a százezret (!) is elérheti - lerakásához elengedhetetlen. A szúnyogok és a moszkitók áldozataikat testszaguk és izzadságuk, azaz testük kipárolgása alapján ismerik fel.

Az alábbiakban kilenc tanácsot olvashatnak tapasztalt szúnyogvadászoktól a csípések elkerülésére.

- A legjobb védekezés, ha kevés a szabad bőrfelületünk. Öltözzünk fel jól, takarjunk be minél többet testünkből!

- Gyakori zuhanyozással csökkenthetjük kipárolgásunkat.

- A vérszívóknak kedves testszag ellen parfüm cseppekkel is védekezhetünk.

- B1-vitamin-tabletták tartós szedése csökkenti az izzadást - a patikákban többféle kiszerelésben is kapható.

- Citromszeleteket hintsünk be szegfűszirmokkal, majd helyezzük a szoba közepére! A természetes illatosító megvéd a nemkívánatos betolakodóktól.

- Szintén hatásos, ha bőrünket bedörzsöljük rummal. (Belsőleg használva a rum nem fejt ki szúnyogriasztó hatást!)

- A megfigyelések szerint a szúnyogok nem kedvelik a paradicsom és a cserepes muskátli illatát.

- A patikákban kapható szerek bőséges kínálata szintén alternatívát nyújt a megoldáshoz: választhatunk a szúnyogriasztó sprayk, kenőcsök vagy gyertyák közül.

Hol csípnek?

A szúnyogok és a moszkitók összetett érzékelő szerveikkel meg tudják állapítani a levegő hőmérsékletét és nedvességtartalmát. Ebből következtetnek arra, hol lehet számukra alkalmas célpont. Ezt követően megközelítik áldozatukat, és addig köröznek körülötte, amíg megtalálják a vérszívásra alkalmas bőrfelület legvékonyabb részét.

Fontos

A szúnyogok és a moszkitók igencsak elronthatják nyaralásunkat, ha nem gondoskodunk idejében:

spriccelős, sprays vagy kencés szúnyogriasztóról

konnektorba dugható, illóolajos űzőszerkezetről

a csípések viszketését enyhítő stiftről, krémről, tapaszról vagy golyós utókezelőről

A vízparti nyáréjszakákon legjobb ellenszer a gyertya- vagy fáklyafény, ami nekünk, embereknek romantikus, a repkedő rovaroknak és egyéb "kukkolóknak" viszont riasztó.

 


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.