Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hamarosan itt a tél: így készítsük fel okoskertünket az új évszakra

Az okoskert eszközeit a fagytól kell elsősorban védenünk, ha megérkezik a téli hideg.

Ahogy közeledünk az év vége felé, az idő mintha egyre gyorsabban szaladna - az őszi hónapok közül az első már el is telt! Most van itt az ideje, hogy a kertben - amellett, hogy az évszak varázslatos színeiben gyönyörködünk – megtegyük a szükséges előkészületeket, még a tél és a fagyos idő érkezte előtt. Az egyre hidegebb időhöz okoskertünk eszközeit is hozzá kell igazítsuk. Az okoskert téliesítése egyáltalán nem bonyolult, de annál szükségesebb feladat, hogy tavasszal aztán ne érjen minket kellemetlen meglepetés.

De mit is jelent pontosan az, hogy okoskert?

Olyan kertről van szó, amelynek fenntartása önműködően, automatikusan történik” – mondja Nagy Magdolna, intelligens épület szakértő. – „Az okos kert eszközei korszerű okostechnológiával rendelkeznek, ezek feladata egész évben a kert gondozása és karbantartása – ha szükséges, akár teljesen automatizált módon. Itt a precízen beépített okostechnikai megoldások felelnek többek között az öntözésért, a fűnyírásért, de a kerti világítás és a kerti tó zökkenőmentes működéséért is.”

Egy okos kert kialakításának számtalan előnye van. Mindenekelőtt szerepel a kényelem szempontja, hiszen ezzel mentesülünk az olyan nagy idő- és figyelemigényű feladatoktól, mint a fűnyírás vagy az öntözés. Az okos kert előnye továbbá, hogy az előre programozhatóság mellett Wifi eléréssel, okostelefonos alkalmazáson keresztül bármikor elő tudjuk mozdítani a kertgondozás lépéseit. Sőt! Utazás esetén távolról is rendben tudjuk tartani a kertet, nem kell külső személyt megbíznunk ezzel. Nem kevésbé fontos szempont az sem, hogy az okoseszközök rendre maximális energiahatékonyság mellett működnek, így már középtávon is költséghatékony megoldást jelentenek.

A tél idén is megérkezik, fontos, hogy felkészítsük rá a kertünket

Hogyan kell egy okoskertet téliesíteni?

Okoskertben a télre készülődve azt kell elsősorban figyelembe vennünk, hogy az itteni okoseszközeink hogyan, mennyire bírják a hidegebb, fagyosabb időket. Így a különböző okos berendezéseinknél más-más előkészületeket kell tennünk, ezt mi a Hello Future csapatával már a telepítéskor egyeztetjük a tulajdonosokkal” – folytatja Nagy Magdolna.

A robotfűnyírót például már az első olyan időben be kell hoznunk a kertből, amikor az éjszakai és reggeli fagyok rendszeressé válnak. Erre az időszakra esik a fű növekedésének megállása is, így a robotfűnyírót, a töltőállomást és annak töltő trafóját is meleg, fagymentes helyre tehetjük addig, amíg el nem érkezik újra a tavasz. Érdemes a gépet az elrakás előtt letisztítani, a késeket lecserélni. A robotfűnyírót a tél során havonta egyszer bekapcsolt állapotban fel kell tölteni, illetve tavasszal a beüzemelés előtt érdemes szoftverfrissítésre vinni.

 

Az okos öntözőrendszer esetén fontos, hogy a rendszerben lévő vizet időben távolítsuk el, hiszen a szórófejek a felszín közelében helyezkednek el, a fagy hamar kárt tud bennük tenni. Máskülönben a szórófejekbe fagy a víz és elrepeszti a szórófejek házát. A GARDENA okos rendszerében az intelligens hálózati adapter télen is használható, így télre nem szükséges leszerelni vagy kikapcsolni. Az okos érzékelőt és az okos vízvezérlőt viszont igen, és elem nélkül, fagymentes helyen kell tárolni.

Az okoskertben tehát eszközönként változik, hogy mik lesznek azok a lépések, amiket meg kell tennünk, mielőtt a fagyok beköszöntenének. Ezek elvégzése viszont lényeges ahhoz, hogy berendezéseink pár hónap múlva is hatékony munkát végezzenek. Szánjuk tehát rájuk a szükséges időt, hogy később is megfelelően működjenek!

Ezeket is olvasd el:


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.