Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hány évesen ideális a fogszabályozás?

Sokan felnőttként szabályoztatják a fogaikat és korrigálják a kisebb hibákat. Ugyanakkor a szakember szerint van egy optimális időszak a fogszabályozás elkezdésére, amely a legjobb eredményeket hozhatja. De kinek szükséges a fogszabályozás?  

Mikor érdemes először felkeresni a fogorvost?

Három-négy éves kor körül már érdemes ellátogatni gyerekkel a fogorvosi rendelőbe, hiszen ebben az életkorban még nem törnek elő a maradandó fogak, vagyis nincs szükség beavatkozásra, így pedig a kicsik nyugodtan ismerkedhetnek a környezettel.

7-8 éves kor az ideális Kép: Pixabay

Ha ezután évente egyszer ilyenformán felkeressük a fogorvost, aki ellenőrzi a tejfogak állapotát, a gyerek nem fog félni, mire valóban szükséges lehet egy-egy beavatkozás. Hiszen a félelem egyik leggyakoribb oka, hogy csak akkor fordulunk fogorvoshoz, amikor már problémánk van és kezelésre van szükség, illetve ha félünk az ismeretlentől. Tehát ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek egész életében szép és egészséges legyen a mosolya, a legjobb, ha már ekkor elkezdünk barátkozni a fogorvossal és rendszeres ellenőrzéseken veszünk részt.

 Az ideális életkor

Az ajánlások szerint az első vizsgálatnak akkor kell megtörténnie, amikor az első ilyen jellegű problémát észleljük, és ez nem lehet később, mint 7-8 éves korban. Ilyen kis gyerekeknél nem feltétlenül szükséges maga a beavatkozás, de az alapos vizsgálat előre jelezheti a legideálisabb kezdési időpontot. A korai fogszabályozás vizsgálat ezen kívül feltárja az addig esetleg láthatatlan problémákat, és nagyobb esélyt biztosít a hatékony kezelésre. A körültekintő beavatkozás pedig nem csak akut problémákon segít, de megelőzi azok későbbi súlyosbodását is. Ha mégsem szükséges a kezelés, a fogszabályozó szakorvos csupán nyomon követi a fogak helyzetét, és csak akkor avatkozik be, amikor muszáj.

 

Becslések alapján a magyar átlagember a szükséges 4 helyett, évente csak 1 fogkefét használ el. Ezek után nem meglepő, ha azt állítjuk, hogy a helyes fogmosás lépéseivel kapcsolatban sem vagyunk tisztában, tehát, aki rendszeresen ügyel is a megfelelő szájhigiéné betartására, az sem biztos, hogy elkerülheti a fogszuvasodást.

A 7-8 éves életkor tehát azért ideális, mert addigra kinőnek az első maradandó őrlőfogak és stabilizálódik a hátsó harapás. Így a szakorvos gondosan feltérképezheti az első-hátsó és az egyes oldalsó fogak egymáshoz való viszonyát. Fény derülhet például arra, hogy a már kibújt metszőfogak esetleg túlharapást, nyitott harapást, fogtorlódást vagy a mosolygásnál túlzottan kilátszó ínyt okoznak. Az időben történő beavatkozás azonban növeli a rendezett fogsor kialakulásának esélyét, valamint a legkevesebb ráfordított időt és költséget igényli – ismerteti dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszabályozó specialistája.

 A korai fogszabályozás előnyei

  • Helyet csinál a kinövő torlódó fogaknak.
  • Kiküszöbölheti a foghúzást.
  • Az állkapocs formálásával kialakítja az arc szimmetriáját.
  • Elkerülhetővé teszi a kiálló első fogak okozta kellemetlenséget.
  • Megtartja a még ki nem bújt fogaknak a helyet.
  • Csökkenti a fogszabályozó szükségességének esélyét.

Kinek szükséges a fogszabályozás?

A fogszabályozás célja nem csak a fogak, a fogsor esztétikájának kialakítása és ezáltal az önbizalom visszaszerzése, hanem a harapási rendellenességek megszüntetése is. A rendellenes harapásnak ugyanis hatása van a rágásra, a fogmosásra. A kusza fogakat ugyanis sokkal nehezebb alaposan tisztítani, aminek következményeként megjelenthet a fogszuvasodás és az ínybetegségek. A kiálló fogak könnyebben letörhetnek, a keresztharapás pedig rossz irányú növekedést és egyenetlen fogsort eredményezhet. A nyitott harapás miatt kialakulhat a nyelvlökéses nyelés és egyes beszédhibák.

Mindez azonban az időben elkezdett és szakszerű fogszabályozási kezeléssel megelőzhető.

 

 

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.