Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Három a magyar szuri - porckopásnál

Fájdalmassá teheti az olyan hétköznapi tevékenységeket is a térdben jelentkező porckopás, mint a lépcsőzés, a leülés, a felállás. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista szerint azonban az injekciós terápiák jelentős javulást hozhatnak.

A porckopás folyamata többféleképpen lassítható

A 40 éves kor felett jelentkező térdfájás oka leggyakrabban az ízületek kopása, elhasználódása. Az ízületben található üvegporc (hyalinporc) ugyanis speciális anyagcserével, osztódási képességgel rendelkező szövet. A porc akkor éri el tömege maximumát, amikor befejeződik a növekedése, a későbbiekben ez már csak csökkenni tud. Ha pedig beindul a porckopás folyamata, kizárólag a testsúly normalizálása, a megfelelő mozgásprogram, egyes étrendkiegészítők és az orvos által leghatékonyabbnak ítélt terápiák befolyásolhatják a porc állapotát. A cél, hogy óvjuk a maradék állományt, csillapítsuk a kialakult fájdalmat és – ha lehetséges – serkentsük a porc újjáépítését.

Nyáktömlő gyulladás is állhat a csípőfájdalom hátterében
Csípőfájdalom esetén ízületi porckopásra szoktunk elsőként gondolni, azonban ez, a sok ember számára gondot okozó probléma, más okokra is visszavezethető. Gyakran előfordulhat, hogy nem is maga a csípőízület fáj, hanem az ott lévő inak, izmok érintettek, de a háttérben állhat nyáktömlő gyulladás is. Arról kérdeztük Dr. Arnold Dénes Arnoldot, a Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás specialistáját, hogy pontosan mit is jelent ez az állapot.

Hogy működnek az injekciós terápiák?

Helyi gyulladáscsökkentő injekció

A kortikoszteroid injekció gyakran használt eljárás porckopás esetén, különösen, ha jelentős fájdalmakat él meg a páciens. A kortikoszteroid ugyanis az ízületi résbe fecskendezve gyorsan eljut a gyulladás helyére, így gyorsabban és hatékonyabban fejti ki a fájdalomcsillapító hatást, mint a szájon át szedhető gyógyszerek, és kevesebb is a mellékhatása azoknál. Esetleges mellékhatás lehet például egy előre nem látható allergiás reakció, az injekció beadása körüli terület kifehéredése, elvékonyodása, vagy ízületi fertőzés. Tartós kortikoszteroidos kezelés hatására azonban növekedhet a csontritkulás esélye, a felborulhat a menstruációs ciklus, növekedhet a testtömeg és megnőhet egyes betegségek rizikója is. Erről érdemes kikérni a kezelőorvos véleményét. Ugyanakkor az injekciós terápia hatása akár hat hónapig is tarthat, és jelentős eredményeket hozhat, például lehetővé teheti a fájdalommentes mozgást és a kezelés következő fázisát.

Hialuronsav injekció

A hialuronsav az a természetesen is előforduló molekula, mely „megkeni” az ízületet és tompítja a felszínét ért lökéseket. Ha tehát hialuronsavas gélt injektálunk az ízületi résbe, az csökkenti az ízületi folyadék belső súrlódását, tehát elősegíti a csúszást. A beadott anyag egy átlátszó zselé, amely nagy koncentrációban tartalmaz hialuronsavat. Kifejezetten a térdízületbe fecskendezzük ezt a készítményt, hogy csökkentse a fájdalmat, valamint visszaállítsa az ízület kenését és lökéscsillapítását.

Női lábak, Kép: pixabay

Természetesen ennél az eljárásnál is előfordulhatnak mellékhatások, mint például duzzanat, merevség, folyadékgyülem a térd körül. Mindemellett a legtöbb páciens csupán a hialuronsav előnyeit tapasztalja, hiszen az injekciós kúra hatása fokozatosan adódik össze, így akár 6-8 nyolc hónapig rendkívüli mértékben megjavíthatja az ízület terhelhetőségét.

Porc újjáépítést serkentő injekció

Új és innovatív eljárás a vérlemezkében gazdag plazma ízületbe fecskendezése, amely a benne lévő növekedési faktorok és egyéb bioaktív anyagok segítségével fokozza a porcsejtek aktivitását, a porcanyag képzési hajlandóságát. Tehát míg a hialuronsav injekció kívülről visz be porcanyagot, a porc újjáépítést serkentő injekció a szervezet saját porcanyag termelését képes ösztönözni.

- Az eljárás maga egy steril körülmények közt zajló, ambuláns kezelés, amely során 10 ml vért veszünk le a páciens karjából, egy erre a célra kifejlesztett fecskendő-rendszerrel. A vért egy speciális eszközzel centrifugáljuk, majd az így létrejött, vérlemezkékkel dúsított plazmát befecskendezzük az ízületi résbe – ismerteti dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Budai Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista. – Azt tudniuk kell a pácienseknek, hogy a kezeléshez szükségesek az élő porcsejtek, vagyis még a porc újjáépítést serkentő injekció sem tudja a már nem létező porcot visszaépíteni. A beinjektált anyagok tudniillik csak a meglévő porcsejtek aktivitását tudják növelni, ezzel a porc anyagcseréjét a természetesnek mondható leépülés felől az újjáépítés irányába tolni.

Komolyabb porckopásnál kombináltható két eljárás, vagyis a porc újjáépítést serkentő injekció a hialuronsav injekcióval együtt adható az ízületi résbe, egy ülésben. A hatás így még kifejezettebb lehet, akár a térdprotézis műtét ideje is elodázható ezzel az eljárással, bár súlyos porckopás esetén a műtét már így sem váltható ki.

(Forrás: Budai Fájdalomközpont)

 

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.