Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hétvégén Nyugdíjas Expó!

2010-ben második alkalommal rendezik meg a Nyugdíjas Expót, amely elsősorban azoknak az időseknek és családjuknak szól, akik bár már nyugdíjas korba léptek, mégis aktívan élik az életüket: utaznak, dolgoznak, sportolnak. Az expón november 26 és 28 között változatos programokkal, számos kedvezménnyel várják az érdeklődőket, de van olyan stand is, ahol segítenek megismerni saját biostratégiánkat is.


Életünkben rendkívül fontos, hogy minden részlet a helyére kerüljön és egyfajta egyensúlyi állapot álljon fenn. Ha az egyensúly bármelyik irányba kibillen, az az élet minden más területére is kihat. Azonban egy tudatosan megtervezett és végrehajtott biostratégia, amely figyelembe veszi életstílusunkat, minden korosztálynak segíthet abban, hogy teljes életet élhessünk, és hogy fizikailag és szellemileg is kiegyensúlyozottak maradjunk. Gyurkovits Krisztina, dietetikus szerint: „Ahhoz, hogy életünket jó egészségben élhessük meg, elengedhetetlen az egészséges életmód, a józan életvitel, a megfelelő fizikai aktivitás, a kiegyensúlyozott táplálkozás és a belső lelki harmónia is”. A biostratégia kialakítása tehát egyfajta egyénre szabott akcióterv, amely a megfelelő táplálkozási, testedzési és immunerősítő stratégiát tartalmazza, és amely segít, hogy ez az egyensúlyi állapot létrejöjjön.

A hétvégi kiállításon olyan termékek is jelen lesznek, amelyek az idősebb generáció segítségére lehetnek a prevencióban és a rehabilitációban is; így az érdeklődők olyan terápiás- és sporteszközöket ismerhetnek meg, mint pl. a dinamikus ülőpárna vagy az erősítő gumiszalag, amelyek az aktív idős korosztály számára ösztönzően hatnak a testmozgásra, így az egészséges életmódra is egyaránt.


További információ: www.thera-team.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.