Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan dugd ágyba a hisztiző gyereket?

A legtöbb családban igazi tortúra, amikor a gyereket este ágyba kell dugni. Hiszti, sírás, kifogások és hosszas könyörgések keserítik meg az alvás előtti utolsó pillanatokat az egész család számára. Az esti cirkusz oka egyszerű: a gyerek fél a sötétben. Mit tegyen ilyenkor a szülő?

Megfigyelted már, hogyan játszik bújócskát a kisgyerek? A kezével eltakarja, vagy csak behunyja a szemét, és azt kéri: „Anya keress meg!” Úgy gondolja, ha ő nem lát, akkor ő is láthatatlan a környezete számára. Valahogy így éli meg a szoba sötétségét is.

Úgy érzi, hogy a sötétben láthatatlan - Kép: Pixabay

Egy óvodáskorú gyermek számára a villanyoltás után kezdődik a veszedelmes egyedüllét ideje. Ilyenkor kétszeresen is magányos marad, mert elhagyja a szülő, és ráadásul hatalmas sötétség veszi körül.

Még be sem csukjuk a gyerekszoba ajtaját, amikor keserves sírásra fakad, és szívszaggatóan követeli, hogy a szülő vele maradjon. Ugye ismerős a kép? Jól tesszük, ha ilyenkor mellette maradunk, és estéről estére fokozatosan szoktatjuk az egyedülléthez, egyre rövidítve az ilyenkor kikönyörgött perceket. Előfordul az is, hogy a gyerek nem sír, nem hisztizik, ám a lefektetés után pár perccel furamód szomjas lesz, éhes, vagy pisilnie kell. Mindent elkövet, hogy a szülőt maga mellett tartsa.

Az egyik legjobb megoldás, ha a szobába egy gyenge fényű éjjeli lámpát teszünk, és annak kapcsolója a gyerek számára elérhető közelségben van. Nagyobb biztonságban érzi így magát, hiszen ő maga rendelkezhet ezáltal sötétség és világosság felett. Ugyanazt teszi, mint a bújócska játéknál, amikor szemének lehunyásával maga idézte elő a sötétséget, de egyetlen mozdulattal meg is szüntethette azt.

Villanyozd fel gyermeked képzeletét!
Miért ne lehetne akár maga is mese a gyerekszoba fénye? Hiszen a fény jelentősen befolyásolja hangulatunkat, s a mai lámpákkal szemben már az is elvárás, hogy ne csak fényt, de élményt is nyújtsanak.

A szülő bizony rosszul teszi, ha a gyereket kényszeríteni akarja a sötét szoba elviselésére. Nem szabad rázárni a gyerekre az ajtót, és megtiltani, hogy kijöjjön a szobából! Hasonlóan súlyos nevelési hiba, ha a gyereket megalázzuk, és kigúnyoljuk félelme miatt.

Mindenképpen tegyük kellemessé a gyerek számára a lefekvés előtti fél vagy negyed órát. Legyen ez az ő ideje, az ő pillanata. Választhasson mesét, vagy csak tegyük egy kis beszélgetéssel meghitté ezt az időt. Félelme fokozatosan elmúlik majd a rituálissá váló esti „programmal”, lassan megnyugszik, és megérti, hogy a sötétség nem ellenség.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.