Az ominózus első napot megelőző estén olyan kéjjel rágjuk, ízlelgetjük, nyeljük a párizsi darabokat, mintha életünk egész hátralevő részére kéne búcsút vennünk a húsiparnak eme gyanús eredetű produktumától. A hűtőben fel(l)e(l)hető minden ételből egy kicsit, csak még egy kicsit magunkhoz veszünk, hogy az ízek emlékei kitartsanak arra a pár hétre, amíg intenzív, sokat (akár 10 kiló mínuszt is) ígérő fogyókúra hadjáratot folytatunk.

Az első napon a szigorú, klinikai tesztek alapján összeállított diéta szegmensei még az újdonság erejével hatnak. Az ebédre előírt egész fejes saláta hordozza lelki erőnk ízét, így meglepő módon rendkívül finomnak bizonyul az emlékeinkben "se íze, se bűze" táplálékként őrzött zöldséghez képest. Büszkén újságoljuk, hogy diéta receptünknek köszönhetően megvilágosodtunk: valójában nincs is szükségünk annyi kalóriára, mint amennyit eddig magunkba lapátoltunk. Így vélekedünk egészen a harmadik napig, amikor is a gyomrunk elkezd összeszűkülni, és immár a fél karunkat odaadnánk csak még egy gerezd narancsért.

A szigorú fogyókúrában nincs olyan mélypont, amin ha egyszer átlendülünk, utána már könnyen vesszük az önkínzás akadályait: minden étkezés egy az előzőnél kicsit mélyebb pont. Amikor nosztalgikus érzelmekkel vegyes áhítattal fürkésszük a normálisan étkező emberek tányérját, úgy gondoljuk, hogy ennél mélyebbre már nem süllyedhetünk. Amikor azonban azon kapjuk magunkat, hogy ételeket szaglászunk, csak hogy valahogy aromákhoz jussunk, rádöbbenünk, hogy de igen.

Ahogy az ételek eltűnnek az életünkből, az étkezések sokkal hangsúlyosabb szerepet töltenek be napjainkban. A reggeli, ebéd, vacsora programokká bővülnek eddigi létfenntartó funkciójuk mellett. És lévén fontos pontjai lesznek a hétköznapoknak, elkezdünk beszélni róluk. Story státuszra tesz szert, hogy ebédre miért két paradicsomot ettünk egy helyett, vagy hogy az előírt három szelet gépsonkát milyen körülmények között fogyasztottuk el.

A hetedik nap felé már méla undorral csócsáljuk el a reggeli intézményét megszégyenítő kétszersültet, és az esti felülések során titokban elmorzsolunk egy könnycseppet, ha szalámi vagy sajt reklám megy a TV-ben. Az egy hét letelte után félve környékezzük meg a fürdőszobai mérleget, és mielőtt ráállnánk, természetesen még a plusz grammokat nyomó fehérneműtől is megszabadulunk.

A lement súly azonban soha nem arányos az önmegtartóztatásból fakadó szenvedés mértékével, így akármit is mutasson a mérleg nyelve, hirtelen haragra gerjedünk az Internet összes fogyókúra oldalával, és az összes oldal összes "hogyan fogyjunk le 5 perc alatt 5 kilót" tanácsával szemben. Haragunk enyhítése végett pedig akkurátuson megterítünk, és addig fel sem állunk az asztaltól, amíg be nem pótoljuk az elmúlt egy hét minden íz veszteségét.