Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hogyan gesztikulálsz? Megmondjuk milyen vagy!

Az emberek közötti kommunikáció sikerének egyik titka, hogyan tudjuk beszélgető partnerünk teljes figyelmét magunkra irányítani.

A szavak meggyőző ereje mellett ebben a legfontosabb szerepe a "testbeszéd" különböző elemeinek van. A pszichológia régóta ismeri a testbeszéd és a személyiség közötti összefüggéseket.

A mondandó hitelességének, illetve a másik figyelmének egyik legfőbb bizonyítéka a szemkontaktus. Sokkal többet elárul azonban a személyiségről a kéz használata a kommunikációban.

Nézzük tehát mind a két oldalról - beszélő és hallgató - miről árulkodnak a taglejtések, gesztikulációk

1.) Ha a beszélő

a.) mondanivalóját heves, kicsit kapkodó taglejtésekkel gesztikulációval kíséri, az túlfütött személyiségre utal. Hajlamos a végletes kijelentésekre, tárgyalás közbeni hirtelen döntésekre, párkapcsolatban heves udvarlásra, amelyekből később esetleg szeretne kihátrálni. Ez sokat levonhat mondandójának hitelességéből, a másik fél elbizonytalanodhat, sőt bizalma is megrendülhet.

b.) mondanivalóját ütemes, megfontolt kézmozdulatokkal, nyomatékosító mozdulatokkal kíséri, higgadt, komoly meggyőződéssel gondolkodó személyiségre utal. Ő az, akinek mondanivalóját a hallgatóság leginkább hitelesnek tekinti, s bizalmat ébreszt.

c.) a meggyőző mozdulatok mellett ellenállhatatlan kényszert érez, hogy beszélgető társát meg is érintse, még akkor is, ha életében először találkozott vele. Szuggesztív, érzelmes személyiségre utal, akinek nagyon fontos, hogy mondanivalójához a másik teljes figyelmét lekösse. Az érintéssel azonban nem mindig tudja elnyerni a másik bizalmát, s ha az elutasító mozdulatot tesz, könnyen zavarba jön, és elveszti a beszélgetés fonalát. Az ilyen személyiség általában csak kisebb társaságban, tárgyaláson tud meggyőző lenni, nagyobb hallgatóság előtt nem tud jól beszélni, mert hiányzik a testi - kézi - kontaktus lehetősége és ereje.

2.) A beszélgetőpartner, hallgatóság figyelmének, bizalmának kifejeződése, személyiségének jellegzetessége melyek a kéztartással, kézmozdulatokkal fejeződnek ki.

a.) A karba tett kéz, merev tartás általában nem a figyelem, hanem az elutasítás, bizalmatlanság, érdektelenség jele. Az ilyen ember személyiségében is zárkózottabb, bizalmatlan, visszahúzódó típus.

b.) Ha kezeit összekulcsolva maga elé teszi, vagy állát rátámasztja az a koncentrált figyelem, s egyúttal a nyitott személyiség jele.

c.) ha kezeivel "játszadozik", pl. firkál, vagy ujjaival malmozik, azt jelent csak részben érdekli, amit mondnak neki, figyelme elkalandozik. Az ilyen embernek gyakran van egyébként is problémája a koncentráló képességgel.

d.) ha viszonozza a hozzá beszélő érintését, akkor az a bizalom, megértés jele. Amellett, hogy nyitott személyiségre utal, a két emberről kiderülhet, hogy sok mindenben "rokon lelkek".

A gesztusok mindkét fél részére intő jelek.  Ha megfigyeljük magunkat és partnereinket beszélgetés, előadás közben sok mindent megtudhatunk önmagunkról, és a többiekről. Ráadásul azt is megtudhatjuk, min kell esetleg változtatnunk, hogy sikeresebbek legyünk a kommunikációban.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.