A hétvégén kiürült a város. Előtte azonban az óriás üzletközpontok polcai is. Jó magam is minden erőmet összeszedve benyomultam az alapvető élelmiszerekért.
Hajtottam volna a bevásárlókocsit célirányosan, ám folyamatosan akadályokba ütköztem. Hol két ember, két kocsival, hol többen csoportba verődve önfeledten beszélgettek a sorok között. Bosszantott, hogy feltartottak, ám éppen megértő hangulatban találtak, ezért hát nem is szóltam be, sőt, mosolyogva kerültem ki őket, többszörös koccanással.
A lassú manőverek közben éles hallásommal sikerült néhány informatív szövegfoszlányt elkapnom:
Megtudtam, hogy Zolikának nagyon nehéz volt a matek érettségi, és jó, ha egy közepessel díjazzák majd. Kati pedig (gondolom egy közös barátnő) éppen a harmadik gyerekét készül a világra hozni.
Miután tovább verekedtem magam a kristálycukor sorába, a szakadt zacskók között keresgélve, tudomásomra jutott, (két férfi beszélgetéséből), hogy Sanyi munkanélküli lett, miután az asszony is otthagyta.
Együtt érezve az elhagyott férjjel, sietve odébb gurultam.
A "főútvonalra" térve egy népesebb rokontalálkozó bolygatta fel az indulatokat, nem kis dugót okozva. Itt már csak a rendőri irányítás segítene...- sóhajtottam fel, amikor éppen karamboloztam.
- Szia, Zsófi! Ezer éve nem láttalak! - kiáltottam meglepődve egy régi osztálytársnőmre, amint az eset után a "vezetőre" rápillantottam. Lelkesen belemerültünk a beszélgetésbe, és csak egy-két lökdösődő" kocsihajtó" zavarta meg pillanatokra a csevelyt. Józsi, az új élettárs szakított félbe minket, amint több kör után felbukkant Zsófi oldalán.
- Itt találkoztunk össze immár fél éve, a csokik sorában, - magyarázták páros együttlétüket.
Milyen édes, - mosolyodtam el magamban kifelé jövet, és megfogadtam, hogy legközelebb nem joggingban, hanem kicsinosítva megyek vásárolni.
Sose lehet tudni, kivel akadok össze. Csak be ne vásároljak vele...! 
Krajcsó Judit
