Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Holnaptól max 550 forint lesz a mozijegy

Immár hatodik alkalommal hamarosan kezdődik a Moziünnep! Idén szeptember 17-20. között 41 város 98 mozija várja tárt kapukkal mindazokat, akik úgy gondolják, a mozi a nehéz időket is megédesíti. A Moziünnep négy napja alatt több mint 200 filmet láthatnak az érdeklődők. Idén is számos premier előtti alkotás és magyar film pereg majd, az ünnepi jegyár pedig most is rendkívül kedvező lesz, maximum 550 forint.


A tavaly megkezdett hagyományt folytatva, idén is az iskola megkezdése után, szeptemberben jön el az a négy nap, amikor is országszerte kedvezményes, ünnepi jegyáron - maximum 550 forintért - lehet majd mozizni. A Moziünnep alatt a nézők olyan nagy nyári filmeket pótolhatnak majd be, mint a Jégkorszak 3. - A dínók hajnala, a Harry Potter és a Félvér Herceg, a Görögbe fogadva, a G-Force – Rágcsávók, a Két szerető című romantikus dráma, mely Joaquin Phoenix utolsó mozifilmes szereplése, vagy Tarentino új filmje, a Becstelen brigantyk, Brad Pittel a főszerepben. Idén olyan filmek is visszakerülnek a vászonra, mint a Gettó milliomos, a Mamma Mia, a Valami Amerika 2., a Made in Hungaria, a Star Trek vagy A felolvasó.

Moziünnep olyan, mint egy hatalmas, országos Nemzetközi Film Fesztivál, ahol mindenki talál kedvére való alkotást.

 Szeptember 17-20. között premier előtt fut majd Pedro Almadóvar legújabb filmje, a Megtört ölelések, Penélope Cruz főszereplésével, Keanu Reeves-szel, Winona Ryderrel, Julianne Moore-ral és Monica Belluccival a Pippa Lee négy élete című lélektani dráma, a Családban marad című izlandi film, de olyan produkciókat is megtekinthet majd a közönség, mint A csúf igazság csábító vígjáték, vagy a romantikus orosz dráma, az Admirális.

A Moziünnep idén is több magyar filmet mutat be. A közönség megnézheti Tóth Barnabás alkotását, a Rózsaszín sajtot, illetve a hivatalos premier előtt kerül a mozikba Pater Sparrow filmje, a Stanislaw Lem egyik novellája alapján készült 1, a Tréfa, amiért az idei Szemlén Gárdos Péter megkapta a Legjobb Rendező Díját és Mátyássy Áron első filmjét, az Utolsó időket, mely megnyerte a 40. Magyar Filmszemle fődíját, az Arany Orsót.

 Természetesen a vetítések mellett idén is lesznek közönségtalálkozók, „Felkonf”-ok és sztár-jegyszedők és számos egyéb meglepetés színesíti majd a programot: szeptember 17-én, csütörtökön 17 órakor a Moziünnep egyik nagykövete, Szujó Zoltán és LL Junior gazdagítja a jegyszedők sorát a Cinema City Aréna moziban, ugyanott 19 órakor Peller Mariann és Csonka András, mint a főszereplő tengerimalacok szinkronhagjai ajánlják a nézők figyelmébe a G-Force – Rágcsávók című filmet. Pénteken 18 órától Szombathelyen az Agora-Savaria Filmszínházban a vetítéseken túl versekkel, dalokkal, kézműves foglalkozással és Lazáry Quartett-koncerttel várják a Moziünnep vendégeit, szombaton egész nap élő kalandjáték lesz a Corvin moziban az új Harry Potter film kapcsán, míg a másik nagykövet, Cseh László este 19 órakor áll munkába, mint jegyszedő a Cinema City Aréna moziban. Vasárnap a Művész moziban Pater Sparrow Egy című filmje után 19.30-kor a közönség találkozhat az alkotókkal, hogy csak néhányat említsünk a sok ünnepi program közül.

A Moziünnepen az elmúlt három évben összesen közel 1.4 millió jegy kelt el. Évente ebben a négy napban a mozik látogatottsága hozzávetőlegesen háromszorosa egy szokásos, teljes heti nézőszámnak. A filmek sokat segítenek abban, hogy elfeledjük a hétköznapok nehézségeit, úgyhogy szórakozzunk okosan, és adjuk át magunkat a mozi utánozhatatlan hangulatának!

További részletek a Moziünnep filmjeiről és meglepetéseiről a www.moziunnep.hu oldalon találhatóak.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.