Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hoppá! Sors Tamás terjeszti a vizes vírust

Ha elesek, kétszer olyan erővel kelek fel - mondta Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó abban filmben, amit mostantól már mindenki láthat a neten. A szenzációs sportemberről készült minijátékfilmmel tiszteleg a Zwack Unicum a kitartás, az elszántság, a kemény munka, és természetesen az idei budapesti vizes vb előtt!

Sok-sok kitartás és hit kellett ahhoz, hogy a pécsi kisfiú egy ország büszkeségévé váljék, és a végén neki szóljon a himnusz! Sors Tamás mingtegy 10 éven át töretlenül küzdött azért, hogy álma megvalósuljon. Élete, munkája példa értékű minden embernek, és ez erőt kell, hogy adjon másoknak is. Erről beszélt a 90 másodperces film sajtóbemutatóján Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának elnöke.

Zwack Sándor, Kocsis Ágnes, Sors Tamás, Kép: László Márta

Sors Tamás hétéves korában kezdett el úszni. Édesanyja, nagymamája, és persze nem utolsó sorban edzője mindig hitt benne.

Kép: Zwack Unicum

Néha nagyon nehéz volt hajnalban felkelni, beugrani a hideg vízbe, de legyőzte önmagát, és óiási sikereket ért el. Erről szól a minijátékfilm. A sajtótájékoztatón inkább arról beszélt, hogy nagyon meglepte a felkérés, de nagyon örült is neki, hiszen a világ egyik legismertebb gyomoresítője éppen benne látta azt az erőt, ami másokat is előre vihet. A majd kétnapos, fársztó forgatást nagyon élvezte, de a második napon már ment versenyezni is.

A Balázs Béla-díjas rendező, Kocsis Ágnes annyit árult el a kluisszatitkokról, hogy először egy hosszú interjút készítettek a sportemberrel, majd ebből írták a forgatókönyvet, és annak alpján készült a kis mozi Tóth Widoman Máté operatőrrel.

- Tamás példája túlmutat a sporton. Ez a film több annál! Nemcsak arról van szó, hogy az ember le tudja magát győzni egy cél érdekében, hanem arról is, hogy tanuljuk meg végre a sérült embereket elfogadni, befogadni, teljesítményüket tisztelni! Ma Magyarországon sokaknak van szüksége hitre, bátorításra! Ez a film ezt az erőt is szeretné feléjük sugározni - mondta el a rendező.

Szujó Zoltán sportriporter, a sajtóbemutató vezetőjének kérdésére Sors Tamás megismételte, nem indul több olimpián. Joghallgató Pécsett, tart a vizsgaidőszak, de azért szeptemberben 50 méter gyorson csak fellép a startkőre Mexikóban, a parasportolók világbajnokságán.

 

 

Az úgynevezett vírusvideó televíziós csatornákhoz nem jut el, kizárólag az ineterneten látható.

A VIZES EMBER
Kép: László Márta

 

 

Több mint száz esztendeje született az úgynevezett Vizes ember grafikája! Egy négyéves plakátverseny végén (feltehetően) Pachl Viktor figuráját fogadták el, és ezt láthatta mindenki Budapest utcáin 1909-től. A grafikusról a Zwack család archiívuma sem őriz több adatot. Nos, úgy tűnik, ismét eljött az ideje a derék Vizes embernek! A limitált palackokon keresve sem lehetett volna szellemesebb grafikát megjelentetni 2017-ben! Szuper!

 

Unicumos recept!
Nemrég mutatták be a sajtó munkatársainak a Zwack család újdonságát, az Unicum Riservat! Már akkor ízelítőt kaphattunk a csodás új termékből, amikor a Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpontban ezt a koktélt kínálták! Senki sem tudott ellenállni! Miközben kortyolgattam, arra gondoltam, nemcsak akkor volt isnteni, hanem milyen remek lesz ezt iszogatni egy nyárestén a teraszon! Íme tehát a kitünő recept – csak Nektek!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.