Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hormonpótló az ananász, a banán és a narancs

A téli időszakban nem csak vitaminpótlás céljából érdemes déligyümölcsöket fogyasztanunk. Segítségükkel kipihentebbek lehetünk, hosszú távon pedig az idegrendszeri elváltozások, szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát is csökkenthetjük.

Melatonin: az alvásért is

A melatonin a tobozmirigy által termelt hormon, mely a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért felelős – magyarázza Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. Termelődése a sötétedés beköszöntével fokozódik, fény hatására pedig csökken. Ha a szervezet sok fényt kap – tehát élettani körülmények között  „nappal” van - a melatonin termelés, s így annak szintje a vérben lényegesen alacsonyabb, mint „sötétben”, azaz éjszaka.  Bizonyos betegségek, vagy a korral járó változások hatására a szervezetben a melatonin termelődése csökken, így gyakran alvásproblémák jelentkeznek. Ilyen esetekben kedvező hatást érhetünk el a melatonin tartalmú táplálékkiegészítők szedésével is, de a legújabb felfedezések nyomán, természetes forrásból is pótolható a hiányzó hormon.

Gyümölcsök és hormonok

Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, és való igaz, hogy táplálkozásunkkal jelentősen befolyásoljuk szervezetünk állapotát. Bizonyos ételek fogyasztása a hormonrendszer működésére is hatással van. Ennek legismertebb példája kétség kívül a szénhidrátok, inzulin termelésre gyakorolt hatása. Thaiföldi kutatók hasonló kölcsönhatást véltek felfedezni bizonyos déligyümölcsök fogyasztása és a melatonin szint emelkedése közt. A vizsgálatok során kimutatták, hogy az ananász, banán és narancs jelentősen megemelte a résztvevők szervezetében a melatonin szintet, mely a gyümölcsök fogyasztását követő 120. perc környékén volt a legmagasabb.

Fiatalság-elixír

A melatonint szokás fiatalság-hormonként is emlegetni, s kedvező hatásait számos korábbi kutatás is igazolta. A fiatalság fenntartását a nyugodt és elegendő mennyiségű alvás biztosításán túl a melatonin egyéb következő, pozitív hatásai is segítik:

– antioxidáns hatásánál fogva véd a szabadgyökök sejtkárosító hatása ellen;

- javítja a szív- és keringési rendszer működését;

– tüneti szerként képes az Alzheimer-kór lefolyásának lassítására;

– egyes rosszindulatú daganatos betegségek kezelését segíti;

- erősíti a szervezet immun-védekezését;

- megkönnyíti az időzónák átlépését, illetve a több műszakos munkavégzésből adódó zavarokat.

 

forrás: www.endokrinkozpont.hu

 


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.