Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Hóvirágszőnyeget terített az élet Somogyban

Idén szokatlanul hamar bontogatja szirmait erdeinkben a kikeleti hóvirág. Habár a késő téli tájat megszínesítő növény 2005 óta védett nálunk, és vadon élő példányainak leszedéséért büntetés jár, mégis legálisan is beszerezhető, rajongóinak lehetőségük van saját kertjükbe ültetni belőle.

A 2017-ben az év vadvirágának megválasztott kikeleti hóvirág Magyarországon őshonos, mellette másik két közeli rokona, a pompás hóvirág és a redőslevelű hóvirág is megtalálható. Kocsányon lógó jellegzetes, fehér virágáról sokaknak a cseppenő tej jut eszébe. Erre utal a növény latin neve – Galanthus - is, ami röviden tejvirágút jelent.

Kép: sefag

A régebben a mainál is nagyobb mennyiségben, szinte mindenhol fellelhető hóvirágnak éppen szépsége okozott problémát. Az ipari szintű, kereskedelmi célú gyűjtésnek köszönhetően állománya lecsökkent, megromlott. 2005-től mindhárom fajtája oltalom alatt áll, a védelem a virágára és a hagymájára is vonatkozik.

Hóvirág, közeli, Kép: sefag

Somogy megyében, a Kaposvár melletti Deseda Arborétumban és a Zselicben nagyon jól érzi magát. A Sefag erdeiben a kirándulók még egy-két hétig csodálhatják a hófehér virágmezőket. Nem árt tudni, hogy ezekben a hófehér csodákban csak gyönyörködni lehet, ugyanis már egy szál virág leszedésével is nemcsak a faj egyedei, hanem maga az élőhely is sérülhet. A szakemberek azt tanácsolják, aki szeretne hóvirágot a kertjébe, az semmiképpen se a természetben növő példányokat vigye haza. A kertészeti szakáruházakban kaphatóak ellenőrzött hóvirághagymák, amelyeket magunk is elültethetünk és gondozhatunk.

Kép: sefag

Kevesen tudják, hogy a virágnak gyógyhatást is tulajdonítanak. Bár föld feletti szára és hagymája mérgező, már az 50-es évektől elkezdődtek a gyógyászati kutatások a benne lévő, galatamin.  Azóta kiderült, hogy az gyógyszer-alapanyagként izomgyengeségre, bénulásra, valamint az időskori demencia tüneteinek kezelésére is kedvező hatással van.

Kép: Varga György/MTI

Egy nap alatt kivirágzott a mandula Balatongyörökön. Évek óta sok-sok fotós várja a csodás pillanatot. Elsőként mindig a mandula bontja szirmát, ami nemcsak látványában, illatában is elkápráztatja az arra látogatókat. A mandulafák virágzását a helyiek a remény, a tavasz visszatéréseként tisztelik.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.