Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Idegen nyelvet tanulnak a csimpánzok

Képesek hangjelzéseik megváltoztatására a csimpánzok, ha idegen csoportba kerülnek, hogy jobban megértessék magukat új társaikkal - derítették ki brit kutatók az edinburghi állatkertben tanulmányozva két majomközösséget, amelyek korábban egymástól távol éltek.

Kép: Pixabay

A csimpánzok speciális hangjelekkel utalnak egyes ételekre, például az almára, és társaik ilyenkor pontosan tudják, mit jelent a hang. A Yorki Egyetem tudósai azt a meglepő felfedezést tették, hogy amikor két majomközösséget egyesítettek, idővel az egyik csoport megváltoztatta az adott hangjelet, hogy az jobban hasonlítson új társaik ugyanarra az ételre vonatkozó hangadására - ismertette a Current Biology című szaklapban megjelent tanulmányt a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Az eredmények alapján a szakemberek megállapították, hogy az emberi nyelvnek nem egyedi tulajdonsága az, hogy egyes tárgyakra a társaktól tanult szimbólumokkal utal. A korábban általánosan elfogadott nézet szerint a csimpánzok hangjelzéseinek szerkezete állandó, a különbségek nagyrészt az állat izgalmi állapotától függnek.

Katie Slocombe és kollégái felnőtt csimpánzok két csoportját terelték egy közösségbe, és azt találták, hogy három év együttélés alatt a két korábbi csapat ételekkel kapcsolatos hangjelzései közeledtek egymáshoz, ahogy jobban megismerték egymást. A hangtani közeledésnek semmi köze sem volt ahhoz, hogy az egyes egyedek milyen ételt szerettek.

A kutatók hanganalízissel mutatták be a közeledést, de anélkül is érzékelték a különbségeket. "Úgy véljük, könnyű meghallani, mennyire eltérő a két csoport almára utaló hangjelzése 2010-ben, és azt is, mennyit változtatott a Hollandiából érkezett csoport a hangadásán, hogy az hasonlítson az edinburghi egyedekére" - magyarázta Stuart Watson, a Yorki Egyetem munkatársa.

A tudósok szerint tanulmányuk szolgált az első bizonyítékkal arra, hogy "állatok aktívan módosítják és fajtársaiktól megtanulják a jelentéssel bíró hangadást". Az ember és a csimpánz közötti, viszonylag rövid - öt-hétmillió éves - evolúciós távolság miatt a legutolsó közös ősnél is meglehettek a nyelv "építőkövei" - olvasható a tanulmányban.

Nem is lopnak a szarkák!
Az európai folklórban ismert hiedelemmel szemben a szarkák nem is lopnak csecsebecséket. Sőt, valójában tartanak a fényes tárgyaktól – állítják brit szakemberek egy új kutatás eredményeire hivatkozva.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.