A „Séta van!” országos társadalmi célú kampány idén július elején indult Győrben, a WHO hazai partner-szervezete, az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége és a Séta Van Alapítvány kezdeményezésére. Célja talán minden eddigi prevenciós, egészség-megőrző kampányénál egyszerűbb: rendszeres sétálásra, gyaloglásra szeretné szoktatni a magyar társadalom minél szélesebb rétegeit.
A „Séta van!” ereje és népszerűsége épp egyszerűségében rejlik: elég napi tízezer lépés ahhoz, hogy számos betegséget megelőzzünk, hogy felfedezzük magunk körül a világ számtalan kéznél lévő, a rohanásban mégis rejtve maradó értékét, hogy elmélyült kapcsolatot alakítsunk ki önmagunkkal, szeretteinkkel, környezetünkkel. A „Séta van!” kampány azt üzeni, hogy a sétálás nem csupán az öngondoskodás egyik legalapvetőbb eszköze, hanem hogy a rendszeresen sétáló ember magasabb és letisztultabb tudatállapota révén higgadtabb, megértőbb, figyelmesebb résztvevője a körülötte, benne és általa történő, zajló világnak.
Július harmadika óta a kampány Győrben, Pécsett, Szombathelyen, Balatonbogláron és az Ördögkatlan Fesztiválon mutatkozott be az ősi járástechnikát tanító Járóiskolával, a Százezer Lépés játékkal, a „Hány kilométer van a cipődben?” elnevezésű cipő-begyűjtő akcióval, a mozgásszervi állapotfelmérő szűréssel és még számos egyéb programmal.
A kampány ősszel a rejtett értékek felfedezését célzó Városbújócska és a kifejezetten gyerekeknek és fiataloknak szánt országos Walking Bus programokkal folytatódik, ezek részleteiről hamarosan bővebb információk olvashatók a www.setavan.hu oldalon.
Az ARC-Ringier pályázat első helyezése nem csak a „Séta van!” kampány elindítói, támogatói és szervezői, hanem minden, a sétálásra, gyaloglásra nyitott ember számára is elismerés, hiszen itt maga az ügy, a téma körötti társadalmi összefogás kapott figyelmet.
A szeptember 2-i díjátadón, amelyre az Arc Kiállítás megnyitójának keretében a Szépművészeti Múzeumban kerül sor, a szervezők szerint néhány közismert és tevékenysége révén hiteles ember is csatlakozik a „Séta van!” kampányhoz.
ÉLET-MÓD
Idén az ARC-on is Séta van!
Az ARC-kiállításhoz kapcsolódóan negyedszer került kiírásra civil szervezetek, társadalmi célú kampányok számára az ARC-Ringier pályázat, amelynek célja, hogy politikai és egyéb irányzattól független, önkéntes társadalmi kezdeményezéseket szakmai elismeréssel és médiaeszközökkel támogasson. 2010-ben a zsűri a „Séta van!" kampányt díjazta első helyezettként. A díjátadón közismert személyiségek is csatlakoznak a kampányhoz.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.