Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így fogják bejelenteni a hercegi utód világrajöttét

Vilmos herceg és hitvese, Katalin hercegnő másodszülött gyermekének napokon belül esedékes érkezésére már minden készen áll. A bejelentés pedig a protokoll előírása szerinti lesz.

A hercegi utód, aki születése pillanatától a negyedik helyet foglalja majd el a brit trónutódlási sorban nagypapája, Károly trónörökös, édesapja, Vilmos és a hercegi házaspár első gyermeke, az idén kétéves György herceg után, félhivatalos értesülések szerint ezen a héten, legkésőbb a jövő hét első felében várható.

Kép: Prince George Alexander Louis Facebook oldala

Udvari illetékesek Londonban dolgozó újságíróknak tartott minapi háttér tájékoztatójukon megerősítették, hogy Katalin az észak-londoni St. Mary's kórház Lindo Wing nevű szülészeti magánklinikáján hozza világra másodszülöttjét valószínűleg e hónap végéig. Ugyanitt született 33 éve Vilmos herceg, Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő idősebb fia - a brit trón majdani várományosa -, két évre rá öccse, Harry herceg, 2013 júliusában pedig Vilmos és Katalin elsőszülöttje, György herceg is. A klinika így azzal büszkélkedhet, hogy az Egyesült Királyság két majdani uralkodója is falai között jött a világra. II. Erzsébet királynő és Károly herceg után ugyanis Vilmos, utána pedig György örökli a koronát.

A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap udvari bennfenteseket idéző hétfői értesülése szerint azonban két másik kórházat is készenlétbe helyeztek. Katalin hercegnő ugyanis a héten állítólag arra készül, hogy kórházba vonulása előtt még meglátogatja szüleit a Berkshire megyei Bucklebury faluban, de az is lehet, hogy a Norfolk megyei Anmer Hall rezidencián - Vilmossal közös hivatalos vidéki otthonában - tölti a következő napokat. E lehetőségekre felkészülve a lap forrásai szerint a két, területileg illetékes helyi kórház, a Readingben működő Royal Berkshire, illetve a King's Lynne-ben lévő Queen Elizabeth is felkészült a hercegnő, valamint az őt kezelő szülész-nőgyógyász szakorvosi csapat fogadására.

Ez lenne az első eset 85 éve, hogy a királyi ház valamely magas rangú tagja nem Londonban születik. Legutóbb 1930-ban volt erre példa, amikor II. Erzsébet királynő néhai húga, Margit hercegnő a skóciai Glamis kastélyában született.

A hercegi utód érkezésének bejelentési módjában az ősi hagyomány és a korszerű technika egyaránt szerepet kap, csakúgy, mint két éve György herceg születése után.

Kamilla miatt bukhatja a trónöröklést Károly?
Megosztott a brit közvélemény abban a kérdésben, hogy II. Erzsébet királynőt elsőszülött fia, Károly trónörökös, vagy Károly idősebb fia, Vilmos herceg kövesse-e majdan a trónon. Az biztos, hogy Kamillát kevesen szeretnék királynőként látni.

A protokoll előírásai szerint a sajtó és a lakosság hivatalosan elvileg akkor értesülhetne az eseményről, amikor az erről szóló írásos hirdetmény megjelenik az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota rácsos kapuján belül, egy díszes irattartó állványon. A királyi ház azonban várhatóan először e-mail-üzenetben értesíti a brit sajtó és a média udvari tudósítóit, akik elsőként röpíthetik majd világgá a bejelentést gyorshír formájában, majd nem sokkal később a hírt az udvar mindenki számára közzéteszi a Twitter üzenőportálon, emellett megjelenik az Instagram fotómegosztó portálon a Buckingham-palota kapujánál elhelyezendő hivatalos írásos bejelentés fotója is.

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.