Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így mérje meg rendszeresen a vérnyomását!

Bizonyára tisztában van azzal, hogy a magas vérnyomás sokszor nem okoz semmiféle tünetet. Éppen ezért érdemes otthon olykor-olykor elővennie a vérnyomásmérőjét, mert – főleg ha stresszes, keveset mozog és dohányzik-, meglehet, hogy meglepetésként fogja érni az eredmény.

A rendszeres vérnyomásmérés életet menthet! - Kép: pixabay

Bár elsőre feleslegesnek tűnhet, de a friss tanulmányok szerint fontos, hogy tisztában legyen az értékével, ugyanis ezáltal nem csak magának adhat tájékoztatást állapotáról, hanem az orvosának is. Hogy hogyan kell szakszerűen elvégezni a mérést, arról Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

Egy minnesotai kutatásból újra bizonyosságot nyert az otthoni vérnyomásmérés fontossága. A tanulmány során 450 hipertóniás beteget vizsgáltak, majd az önkéntesek fele kapott otthonra egy-egy vérnyomásmérőt. A mért értékeket és az életritmusukat el kellett küldeniük a szakembereknek, akik így hétről hétre ellenőrizni tudták az állapotukat.  Továbbá így lehetőségük volt tanácsokkal is szolgálni a betegek gyógyszerezésével és az életmódjukkal kapcsolatban. A csoport másik fele a szokásos módon járt el –tehát csak a kötelező kontrollon vett részt-, így a megszokott ellátásban részesült.

A tanulmányból kiderült, hogy azok, akik rendszeresen mérték a vérnyomásukat és konzultáltak az orvosaikkal, 72 százalékban tudták kontroll alatt tartani a hipertóniájukat, míg a másik csoportnak ez csupán az 57 százalékáról volt elmondható.

A The Centers for Disease Control and Prevention közleménye szerint az otthoni vérnyomásmérés nem csak a kezelés során fontos, hanem azért is, mert az USA-ban 3 emberből egy hipertóniás, és a felük nincs semmilyen ellenőrzés alatt, többek között azért, mert nem is tudnak az állapotukról

Így mérje otthon a vérnyomását

Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája szerint bármely napszakban meg lehet mérni a vérnyomást –éjszaka, az alvást megszakítva természetesen nem- , csak mindig jegyezze fel ennek időpontját!

Ha azt találta, hogy az érték 140/90 Hgmm, vagy még ennél is magasabb, 1 perc szünet után mérje meg még egyszer, majd még egy perc múlva, harmadszor is a tenziót, és jegyezze fel, a pulzusszámmal együtt! Ha három különböző (más napokon) alkalommal, a fenti módon magas értéket mért, az a hipertónia diagnózisát jelenti.

Az alvási apnoé is kiválthatja a „néma gyilkost”
A néma gyilkosnak nevezett magas vérnyomás okai igen sokrétűek lehetnek, viszont van egy tényező, ami egyre gyakrabban fedezhető fel a betegség hátterében. Ez pedig nem más, mint az alvási apnoe, aminek kutatások szerint sokszor túl kevés figyelmet szentelnek.

„Szakszerűen a vérnyomást mindkét karon, fekve, ülve, állva, illetve a lábon is meg kell mérni. Ezt legjobb, ha orvos, vagy képzett asszisztens végzi. Továbbá a mérés szabályait meg kell tanítani a betegnek, mivel a nem megfelelően kivitelezett mérések sok hibalehetőséggel járnak, így félrevezetőek lehetnek. Például sok esetben megtörténik, hogy a beteg vesz saját vérnyomásmérőt, de nem olvassa el a használati utasítást. Ezért hasznos lehet, ha orvosi vizsgálatra magával viszi az illető a vérnyomásmérőjét, megmutatja, hogyan szokta mérni, így kiderülhetnek a kisebb-nagyobb technikai problémák.”- javasolja a szakember.

Általános tanácsok a vérnyomásméréshez

  • A vérnyomást otthon kényelmes ülő helyzetben, 5-10 perc pihenés után mérje, a fent leírt módon (1-1 percenként legalább 3 mérés összesen)
  • A kar legyen alátámasztva, a felkar legyen szabadon, ne szorítsa el a feltűrt pulóver, vagy az ingujj. Ne mozgassa közben a karját, és ne nézze a vérnyomásmérő kijelzőjét, azon izgulva: "mennyi lesz?"
  • Lehetőleg mandzsettás automata, félautomata készüléket válasszon, mivel a csuklómérők pontatlanabbak

 

Forrás: Trombózisközpont


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.