Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így nevelik gyereküket a sztárfocisták

Juhász Roland szívesen látná lányát a focipályán, Gera Zoli szerint a foci inkább a fiúknak való. A Bozsik Bajnokok program csapatkapitányai őszintén nyilatkoztak, miképp viszonyulnának gyerekeik focista karrierjéhez.

Még tart az ifjú focisták nevezése az OTP Bozsik Bajnokok programba, melynek keretében a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az OTP Bank 10-14 éves, különleges fiú és lány focistákat keres. A Bozsik-palánták nyugati és keleti válogatottja a Magyar Kupa-döntő előtti gálameccsen mérkőzik majd meg egymással. A pedagógusok március 14-ig nevezhetik diákjaikat. A nyugati válogatott csapatkapitányai Király Gábor, Juhász Roland, Fenyvesi Evelin és Hajdú B. István; a keleti válogatottat pedig Gera Zoltán, Bognár István, Elek Ákos és Nyilasi Tibor erősíti.

Az utánpótlás Kép: sajtóanyag

A csapatkapitányok az utánpótlás-nevelés kapcsán elmondták a véleményüket arról, hogy mit szólnának hozzá, ha gyerekük vagy jövendőbeli gyerekük focistának állna.

A fiamat sokkal inkább látom magam előtt focistaként, de őt egyelőre még nem érdekli a futball, mert még csak 5 éves. Cipőt azért már vettem neki, hátha kedvet kap hozzá a jó időben.” – mondta Gera Zoltán, válogatott magyar focista, aki a keleti Bozsik-csapat egyik mentora.

Gera Zoltán Kép: sajtóanyag

Gera Zoltán kisfiával ellentétben, Juhász Roland párjának fia már most focista karrierről álmodik.

Nálunk a családban két gyerek is van, Jázmin lányom, aki 8 éves, és a párom 4 éves kisfia.  Ha a lányom egy napon azt mondaná, hogy most focizni szeretne, nem zárkóznék el, de a gyerekeknél ilyenkor még nagyon sűrűn változik a sportágak megválasztása és szeretete. Krisztián már most nagyon lelkes, a múltkor egy stadionépítés láttán azt mondta, ha nagy lesz, akkor itt szeretne focizni ő is.” – árulta el a Nyugati csapatot erősítő Juhász Roland.

Juhász Roland Kép: sajtóanyag

Bognár István, az NB1-ben szereplő Ferencváros középpályása is elmondta véleményét a témáról.

A programot egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom, ha gyerekem lenne, nyugodt szívvel támogatnám a részvételét. A foci ugyanis az első számú sport a világon, és itthon is ezt szeretik a legjobban. Nem számít, hogy lányom vagy fiam születne, én örülnék, ha elkezdene játszani. Persze a futball alapvetően férfisport, de vannak lányismerőseim, akik imádják a focit, miért ne játszhatnának ők is.”

Bognár István Kép: sajtóanyag

 

A gyerekkori versenysport előnyei és hátrányai
A gyermekkorban elkezdett versenysport sok előnnyel jár, viszont könnyen károssá válhat akkor, ha a sportoló gyermek speciális egyéni szempontjait figyelmen kívül hagyjuk. Mire figyeljünk, hogy a gyermek számára a sporttevékenység örömöt nyújtson, és ne kényszert jelentsen?


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.