Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így vigyáz az egészségére az olimpiai bajnok

Szilágyi Áron már fiatal olimpikonként sokak kedvence lett. A Londonban olimpiai bajnoki címet szerzett világ- és Európa-bajnok magyar kardvívót sportról, egészségről és a terveiről kérdeztük. Sőt, arról is többet tudhattok meg, hogy milyen is ő civilben.

A vívással hosszú távra tervez - Kép: sajtóanyag

Mióta sportolsz?

– Kilencéves korom óta.

Miért pont a vívás?

– A vívás előtt rengeteg sportot kipróbáltam, karatéztam, úsztam, tollasoztam, teniszeztem, fociztam. Ez a taktikai sport volt viszont az, ami egyszerre tudta lekötni a fizikai és mentális energiáimat, ez a közeg fogott meg igazán. Az időközben elhunyt Gerevich György személyében pedig kiváló edzőre tettem szert.

Mik a hosszú távú terveid a sporttal?

– A sport jelenleg maximálisan kitölti az életemet. A vívással hosszú távra tervezek, hiszen még csak 24 éves vagyok. Minden versenyen szeretném elérni a lehető legjobb helyezést, de nincsenek konkrétan megfogalmazott vagy kőbe vésett céljaim. Minden versenyt maximális erőbedobással vívok meg, és tapasztalatim szerint ez a hozzáállás meghozza az eredményeket. Emellett persze azért építem a civil életemet is.

Mik a következő megmérettetések?

– November első hétvégéjén kezdődik a világkupa-versenysorozat Dakarban, és egészen 2015. júniusig tart. Ez a verseny nyolc állomásból áll, Budapest lesz a második a sorban. 2015 áprilisában pedig kezdődik a kvalifikáció a 2016-os olimpiára Rio de Janeiróba. Itt az elsődleges célom az, hogy sikerüljön kvótát szereznem. A közvetlen olimpiai felkészülés pedig majd 2016 áprilisától indul.

Versenyidőszakban hogy néz ki egy napod?

– Átlagosan napi két edzésünk van. A délelőtti edzés 9 óra körül kezdődik, és körülbelül fél 12-ig tart, ezek általában vívóedzések. Utána ebéd és pihenés következik. Délután pedig fizikai vagy kombinált edzések vannak, amelyek viszonylag későn, fél 6 körül kezdődnek, és nagyjából 8 óra körül ér véget a nap.

Mióta használod a One-A-Day multivitamint?

– A megfelelő vitaminbevitel nálam különösen fontos, vigyáznom kell magamra, mivel – főleg téli időszakban – sajnos hajlamos vagyok akár több hétre is ágynak dőlni, megfázással, influenzával, arcüreggyulladással. Idén év elején keresett meg a BioTechUSA, ami nagyon kapóra jött. Ugyanis már régóta szerettem volna prémiumkategóriás táplálékkiegészítőket beiktatni az étrendembe. Év eleje óta szedem, a benne lévő 12-féle vitaminnak és 11 ásványi anyagnak köszönhetően hozzájárul az immunrendszer egészséges működéséhez. A multivitamin mellett rendszeresen szedek Omega 3-at, magas dózisú C-vitamint, H2O Q10 kapszulát, izotóniás porokat és természetesen fehérjét.

Nem megy az edzés? Lehet, hogy vashiányos vérszegénységed van
A rendszeres mozgásnak számos pozitív hatása van: jó közérzetet és alvást biztosít, normalizálja a vérnyomást, a vércukor értékét, és segít megszabadulni a felesleges kilóktól. Mindenkinél előfordulhatnak rosszabb periódusok, ám ha az állóképesség hosszú időn keresztül sem normalizálódik, érdemes utánajárni a problémának.

Az élsportban, azon belül a vívásban kiemelten fontos a regeneráció és a feltöltődés, ezek a készítmények ebben maximális segítséget nyújtanak. Sokkal több lett az energiám. A kazani világbajnokságra való felkészülésben a fizikai felkészülés is nagy hangsúlyt kapott. Végre volt egy olyan megvívott verseny, ahol nem fáradtam el fizikailag. Ezenkívül pedig az egyetemen sikeres vizsgaidőszakot zártam úgy, hogy mellette az edzéseket is tisztességesen végig tudtam csinálni.

Van a vívóknál kifejezett versenydiéta?

– Szigorú diétázás nincsen, de természetesen odafigyelünk a minőségi táplálkozásra, a megfelelő energiabevitelre, hogy az étrendünk minél kiegyensúlyozottabb legyen. Az alapozó időszakokban, amikor jó pár hétig fizikai állóképesség-növelés zajlik, több fehérjét kell bevinni. A vitaminbevitel pedig egész évben fontos, kifejezetten télen, hiszen akkor is sok versenyünk van. Egyébként én mindenevő vagyok, szerencsére az aktív sport mellett nem kell attól tartanom, hogy egy kis kilengéstől jelentősebb súlyfelesleg szalad fel rám. A BioTechUSA az étrendemet illetően is óriási segítség, jelenleg Silye Gabriella, a márka sporttáplálkozási szakértőjének étkezési tanácsait követem, aki személyre szabottan állította össze az étrendemet.

Milyen a civil Szilágyi Áron?

– A Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológiát hallgatok, most leszek harmadéves. A sport mellett ez a másik hangsúlyos dolog az életemben. Úgy élek, mint egy átlagos huszonéves, de a magánéletemet igyekszem megtartani magamnak. Sok időt töltök a barátaimmal, széles az érdeklődési köröm, szeretek olvasni, filmeket nézni, moziba menni, squasholni. Amennyire időm és energiám engedi, a konyhában is bontogatom a szárnyaimat. Az alapdolgok már mennek, a gombakrémlevesem pedig egyre jobb.

Hogyan pihensz, ha jut rá időd?

– A világbajnoki bronz után – amire nagyon büszke vagyok – most a pihenésé lesz a főszerep. Alig várom már, hogy anyukám elkészítse nekem a régóta beígért bolognai spagettit. A jövő héten pedig Londonba utazom, ahol több mint két hetet fogok eltölteni. London nekem tökéletes helyszín a nyaralásra, mivel nem vagyok sem a tengerpart, sem a napfény megszállottja, és érthető okokból nagyon jó emlékek kötnek a brit fővároshoz.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.