Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ilyet még nem látott a Balaton!

A hétvégén elképesztő programokkal várt mindenkit a balatonlellei YachtClub, amely a Stihl-lel karöltve újra körhintát vágott a tó 30 centis jegébe. A yachtclub csapatát sztárok is erősítették: Nagy Ákos súlyemelő világbajnok, Bárdosi Sándor olimpikon, Bűdi Szilárd rádiós műsorvezető ragadtak fűrészt és vágtak egyóra alatt 18 méter átmérőjű körhintát a jégbe. Eközben M. Tóth Zsolt, világbajnok jégszobrász pedig megalkotta a Balaton első óriás jégkacsáját.

„Múlt hétvégén próbáltuk ki először, hogy körhintát vágunk a Balatonba, az ötlet Finnországból származik. Olyan sikere lett, hogy muszáj volt újra megcsinálni, mivel a körhinta 24 óra alatt visszafagy. Segítségünkre sietett a Stihl és néhány híresség, így profi fűrészekkel és vidám csapattal sikerült megismételni a mutatványt.” – mondta el Tóth Balázs, a jégkörhinta ötletgazdája, a BL YachtClub vezetője.

Első alkalommal még 5 órán keresztül vágták a jeget a körhintához, másodjára a STIHL fűrészek elemi erejének köszönhetően már fele ennyi idő is elég volt, amik a szélsőséges körülmények között is megállták a helyüket.

A fűrészelő sztárcsapat

„Szeretem az izgalmas és extrém dolgokat - mondta Bűdi Szilárd, rádiós műsorvezető - de a Balatont fűrészelni: ez volt életem egyik legextrémebb élménye.”Horváth Norbi, az Éjjel – Nappal Budapest egykori szereplője elmondta – „Magam is triatlonozom, és szeretem megmérettetni magam extrém körülmények között. És a kemény mínuszokban egy jégkörhintát vágni a Balatonba, azt gondolom eléggé embert próbáló feladat”.

"Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyen lehet fűrésszel átvágni a jeget, elfáradtunk, de maradandó élmény volt.” – mondta Bárdosi Sándor.

Jégkacsa fürdik a Balatonon

Közben M. Tóth Zsolt, világbajnok jégszobrász egy nagyon látványosat alkotott. A tó jegéből kifaragta a Balaton első jégkacsáját.„12 óra alatt készítettük el a Balaton első jégkacsáját, amihez körülbelül 500 darab 160 kilós jégtömböt használtunk fel. Fantasztikus élmény volt megalkotni itt a Balaton jegén ezt a jégszobrot, amihez rengeteg segítséget is kaptam. Régóta dédelgetett álmom vált valóra azzal, hogy itt a jégen is véghezvihettem egy attrakciót.”– mondta M. Tóth Zsolt világbajnok jégszobrász.

Nagy Sándor súlyemelő mutatványa

Az őrült programoknak ezzel még nem volt vége. Nagy Ákos súlyemelő világbajnok napközben hatalmas jégtömböket emelgetett a magasba, sötétedéskor pedig egy mázsás lángoló fahasábot tartott a feje fölé, miközben a Balaton jegén állt. „Örülök annak, hogy az ilyen extrém mutatványokkal télen sem kell leállni, hatalmas élmény volt, hogy jég és tűz között álltam, még sok hasonló programot szeretnék a Balatonra.” – mondta Ákos.

Mindenki jól szórakozott

A nap folyamán olyan vállalkozókedvű vendégek is akadtak, akik megmártóztak a jéghideg Balatonban. Balatonlelle lakói már megszokták, hogy a yachtclubos fiúk mindig kitalálnak valamit. Nyáron elefántokat és fókákat fürdetnek a tóban, decemberben elkészítették a Balaton első műjégpályáját, Mikulás vitorlásversenyt, jégvitorlázást szerveznek, körhintát vágnak a jégbe. Vajon mi lesz a következő őrült ötletük? De a szórakozás mellett a komoly dolgok mellette is kiállnak, ugyanis a Magyar Vöröskereszt, az Országos Mentőszolgálat és az Uzsoki Kórház támogatói is. (képek: sajtóanyag)

Koncertek 2017-ben – íme a menetrend, válogass!
Itt az idő, hogy elővedd a naptáradat, és bejegyezd azokat a koncerteket, fesztiválokat, amelyek 2017-ben várnak rád. A válogatáshoz adjuk a részletes menetrendet, de a jegyekről neked kell gondoskodnod! Méghozzá azonnal! Jó szórakozást!

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.