Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Intim higiénia gyerekkorban

Sok szülő számára még mindig tabu téma a gyermeki intim higiénia, pedig nyitottsággal, megfelelő tájékoztatással számos probléma megelőzhető, vagy idejében felismerhető és kezelhető lenne. A fiúk esetében többnyire elég, ha vizelet ürítés előtt kezet mosnak és utána megtörlik a féltett testrészt, a lányoknál azonban komolyabb figyelmet kell fordítani az intim területek védelmére, mert akár egy apró homokszem hüvelybe kerülése is komoly problémákat eredményezhet.

Az egészségmegőrzés egyik legfontosabb eleme a megfelelő személyes higiénia, ami az intim területek tisztántartását is magába foglalja. Sok szülő azonban még mindig tabuként kezeli a témát, pedig megfelelő kommunikációval számos probléma megelőzhető lenne. A kellemetlen tünetekkel járó fertőzések akár gyermekkorban is megjelenhetnek, a nyári időszakban pedig még nagyobb eséllyel támadnak a kórokozók.

A strandszezonban a fertőzések veszélye még a szokásosnál is nagyobb Kép: Pixabay

Fontos, hogy a gyerekek már egészen kicsi korban megtanulják az intim területek tisztántartásának technikáit. A fiúk esetében többnyire elég, ha pisilés előtt és után is kezet mosnak, valamint megtörlik a féltett testrészt, a kislányoknál azonban komolyabb figyelmet kell fordítani az érzékeny területek védelmére, mivel ebben az életkorban a hüvelyben még nincs jelen a fertőzésekkel szemben védő lactobacillus (Döderlein) flóra, ezért a hüvelyfertőzések kialakulása gyakori probléma.

Az első menstruáció előtt a hüvely még teljesen védtelen a kórokozókkal szemben és kimondottan érzékeny a fertőzésekre is, ezért - bár ritkán beszélünk róla - már 4-5 éves korban is felléphetnek fokozott váladékozással járó hüvelyi fertőzések.

„Gyerekek esetében elsősorban bakteriális eredetű megbetegedésről beszélhetünk, amelyeknek sokszor nincs külső jele, mégis kellemetlen tünetek, sárgás, zöldes, barnás hüvelyváladék és viszketés tapasztalható. Gyakran okozhatnak fertőzést a nem megfelelő tisztálkodás miatt - hüvelybe került székletbaktériumok is. A probléma diagnosztizálásához érdemes gyermeknőgyógyász szakember segítségét kérni, aki egy teljesen fájdalommentes eljárás keretében, ultravékony pálcikák segítségével kenetet vesz a hüvelyből, hogy kiderítse, mi okozza a problémát” – árulta el egy, a témában rendezett kerekasztal beszélgetésen dr. Szabari Erika nőgyógyász-gyermeknőgyógyász szakorvos.

A strandszezonban a fertőzések veszélye még a szokásosnál is nagyobb, néhány egyszerű szabály betartásával a betegségek kialakulásának kockázata azonban a gyerekek esetén is minimálisra csökkenthető.

Úszás közben a medence vizének klórtartalma könnyen felboríthatja a hüvely ökológiai rendszerét, ezért fürdőzés után zuhanyozás javasolt. A vizes fürdőruhát érdemes minél hamarabb szárazra cserélni a különböző „felfázásos” tünetek megelőzése érdekében. Emellett pedig nagyon fontos figyelni rá, hogy a homokozóban vagy a strandon soha ne legyenek teljesen meztelenek a lánygyerekek, mert akár egy apró homokszem hüvelybe kerülése is komoly problémákat eredményezhet” .

A strandolástól azonban a kislányos szülőknek sem kell rettegnie. A szakember rámutatott: egyszerű biológia, hogy a kislányok könnyebben összeszedhetik a fertőzéseket, mint a fiúk, de ettől nem kell megijedni.

Lányok esetén a húgyvezeték, a külső nemi szervek és a végbél nagyon közel helyezkednek el egymáshoz, ráadásul a kicsiknél még nincs meg a szőrzet, ami a hüvely bejáratát védi. Kapható azonban már 3 éves kortól napi rendszerességgel, külső területeken alkalmazható intim lemosó zselé, ami szabályozza a pH értéket és hidratáló tulajdonságokkal is rendelkezik. Hatóanyagainak  köszönhetően segít a problémákat megelőzni, és használatával az intim higiéniára nevelés is hatékonyabbá válik” – fogalmazott a szakember.

Itt a strandszezon, támadnak a gombák! Így védekezz!
Itt a jó idő, szívesen csobbanunk a strandokon, tengerparton, ám az élvezetek mellett sok kórokozó és baktérium is leselkedik ránk. Érdemes betartani Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász tanácsait, hogy a nyaralás minden percét kiélvezhessük.


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.