Az egyház hatalma és a halottkultusz miatt nem véletlen, hogy pont egy temetési beszéd és egy könyörgés az első magyar nyelven fennmaradt emlékek. Ugyanis a Halotti beszéd és Könyörgés két külön álló szöveg. Ám a félreértések elkerülése végett fontos tudni, hogy mindkettő a latin eredetik átfordítása magyarra. Így előfordulnak pontatlanságok, és főleg a hat soros Könyörgés részben érthetetlen mondatok. A szövegek 1200 körülről származnak és a Pray-kódex 136. lapján találták meg őket. Ma az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik e kincseket.

A temetési prédikáció, azaz a halotti beszéd a temetési szertartás rendje szerint a koporsó sírba bocsátása és szenteltvízzel meghintése után hangzott el. E szöveg azért is kuriózum, mert a korban a sírbeszéd, mint műfaj egyáltalán nem volt elterjedt Európában. A szöveg retorikai szempontokból sem utolsó: a prédikátor felhívja a hallgatóság figyelmét az elkerülhetetlen halálra és óva inti őket a bűnbe eséstől.

www.magyarzenetortenet.hu/do/doak04.html

A Halotti beszéd 20.századi átdolgozását Kosztolányi Dezső írta meg ugyanezzel a címmel. Ez a vers kevésbé a valláshoz, a szertartásossághoz, mint inkább a személyes emberi érzelmekhez kötődik. A költő elmondja, hogy milyen fájdalom a világ és az egyese emberek számára elveszíteni egy másikat, akiből a világon nincs több. Kosztolányi a retorikai eszközökkel elénk varázsolja az embert, aki pótolhatatlan, mert számtalan kis apró jegyben különbözik a többitől. Valahogy így búcsúzunk ma is elveszett szerettünktől, aki kincs volt az életünkben, tisztelettel és félelemmel tekintünk ez elmúlásra, és ezeken az érzéseken vajmi keveset változtattak az eltelt évszázadok.

http://mek.oszk.hu/00700/00753/html/vers1303.htm

Csepely Tímea