Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itália Budafokra költözött

Bár hosszabbodnak a nappalok, és néha már felvillantja jöttét a közelgő tavasz, még nagyon tél van. Ilyenkor igazán jólesik egy kicsit az önfeledt nyárra gondolni, és legalább képzeletben kalandozni egy nagyot. Kék ég, tenger, napsütés, finom falatok – ó, de jó is lenne egy kicsit a napfényes Itáliában lenni, nem igaz? Aki már járt Olaszországban, mindig újra és újra szeretné átélni az élményt, aki pedig még nem, az egészen biztosan dédelgeti a tervet, hogy egyszer eljut a pizza, a tiramisu és a dolce vita hazájába. Olaszország persze ennél sokkal több, hiszen megszámlálhatatlan jellegzetes épülete és csodás természeti adottsága várja a látogatókat, a vonzó tengerpartok és a felülmúlhatatlan olasz gasztronómia mellett.

Most viszont nem csupán álmodozni lehet otthon a kanapén, hanem egy picit belekóstolni az olasz életérzésbe, hiszen a családi élményközpont, a Campona néhány hétre idevarázsolja nekünk Budapestre Itália néhány lenyűgöző csodáját. A látogatók már tanúi lehetnek annak, ahogyan elkészül az a 6 db, igen látványos homokszobor, amelyet a helyszínen öntenek végső formába az alkotók.

Az utóbbi években azonban egyre nagyobb divattá vált a művészi homokszobor-alkotás, igen gyakran tartanak kiállításokat, fesztiválokat a világ számos pontján. Ezeknek az alkotásoknak az elkészítése egészen más technikával történik, hiszen stabil alapszerkezetre kerül fel a homok, a részletgazdag megmunkálás érdekében pedig ecsetekkel és vésőkkel is dolgoznak az alkotók, sőt a végén egy különleges fixáló spray segítségére is szükség lehet. Ebbe a misztikus folyamatba kukkanthatnak bele a Campona látogatói.  Homokszoborként látható lesz majd az „olasz csizma” térképe, rajta a főbb nevezetességekkel, felépül majd a jellegzetes pisai ferde torony is, de olasz hangulatot idéz majd egyebek között Botticelli Vénusza a nagy kagylóval, Michelangelo Dávid-szobra, és Leonardo-aranymetszése, a jellegzetes kör, benne az emberrel.

Kép: sajtóanyag

De természetesen mindemellett hódolhatunk a Camponában az olasz nyelv, kultúra és gasztronómia szépségeinek is, hiszen szombatonként, február 20-án, 27-én, március 5-én és 12-én is izgalmas és színes programok várják az érdeklődőket. A Studio Italia jóvoltából a helyszínen villám olasz nyelvórákat vehetünk, a Cine Citta Café és Restaurant közreműködésével  pedig bepillantást nyerhetünk egyebek mellett az igazi olasz kávé, a bruschetta, a tiramisu, a gnocchi készítésébe is.

Tudtad?
Erős és fekete az igazi olasz! Erről már írtunk! Ha kíváncsi vagy milyen a tuti kávé, itt elolvashatod!

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.