Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt a kátyúszezon! Jó tanácsok sofőröknek

A téli útviszonyok között még komolyabb veszélyt jelentenek a kátyúk az autósok számára. A károk elkerülése érdekében a sofőrök vezetéstechnikai ismereteik felfrissítésével készülhetnek a szezonra.

A hazai autósok 30%-ának okozott már kárt kátyú a Generali reprezentatív kutatása szerint. Ezt támasztja alá az is, hogy a biztosító társaság 2012-ben megközelítőleg 200 millió forint kártérítést fizetett ki kátyúkárok miatt, de a szélsőségesebb időjárású tavaszi időszak miatt 2013-ban 20%-kal várhatóan több lesz a kár a társaság számításai szerint.

Kép: MTI/KovácsTamás

Leggyakrabban a jármű abroncsát érte sérülés, de számos alkalommal fordult elő kár a lengéscsillapítóban, keréktárcsában vagy a tengelyben is. A tapasztalat szerint a legveszélyesebbek az új, de mély kátyúk, amelyek éles pereme szálszakadást okozhat a gumiabroncsban, ami később durrdefekthez vezethet, de gyakran keletkezik tengelytörés is a járműben. Az autósok ráadásul sokkal rosszabb helyzetben vannak a téli időszakban, hiszen a csúszós utakon és a nehezebb látási viszonyok közepette nem mindig sikerül kikerülniük a kátyúkat. Fokozza a problémát, hogy a téli esők vagy havazás után gyakran telnek meg vízzel az úthibák, amelyeket így szinte lehetetlen észrevenni, pedig akár már 30 km/órás sebességnél is komoly károkat okozhatnak az autóban.

Érdemes néhány vezetéstechnikai szabály felfrissítésével is készülni a szezonra a jelentős károk és komolyabb balesetek elkerülése érdekében .

  • Defekt esetén azonnal vegyük le lábunkat a gázról, és tekerjük a kormányt abba az irányba, amerre a jármű hátulja kisodródott! Ha stabilizáltuk a járművet, lassan húzódjunk le az út szélére, és ha magunk meg tudjuk oldani, cseréljünk kereket, vagy hívjunk segítséget!
  • Ha egymás mellett több kátyú is van az úton, szlalomozással kerülhetjük el a balesetet. Tartsuk észben, hogy a kikerülési manőver mindig három részből kell, hogy álljon (például balra kormányzás, majd jobbra kormányzás és végül kiigazítás, hogy egyenesbe kerüljön az autó)! Ne feledjük, hogy csúszós úton sokkal több helyre és időre lesz szükségünk a szlalomozáshoz, illetve, hogy a tapadásvesztés veszélye ilyenkor fokozottan fennáll!
  • Lassítsunk! Téli körülmények között különösen fontos, hogy körültekintően és óvatosan vezessünk, a biztonság kedvéért vegyünk vissza a sebességből!
  • Ha mégis hirtelen kellene megállunk például egy nagy kátyú előtt, tartsuk észben a vészfékezés szabályát: a kuplungpedál lenyomása mellett rúgó mozdulattal lépjünk a fékpedálra!

Ha mégis megtörténik a baj, a kár bejelentése során érdemes szem előtt tartani néhány alapszabályt.

  • Útjavítás
    A hazánkban található 30 ezer kilométeres állami közúthálózaton a hibás útszakaszok kijavítása érdekében 2013-ra különösen magas, 8,5 milliárd forint értékű kátyúzást tervezett be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok során november közepéig 95 ezer tonna aszfaltot használtak fel. A közutak hibáinak kijavításával a téli időszakban sem állnak le, ilyenkor azonban jóval nehézkesebb a munka. Hidegben ugyanis nem működtethetők a meleg aszfaltot keverő telepek, így csak a kevésbé tartós, hideg töltőanyag használható a kátyúk kijavításához, amit meghatározott körülmények között, tartósan száraz idő és 0 fok feletti hőmérséklet esetén lehetséges elvégezni.

    Ha az úthibára tábla hívja fel a figyelmet, a biztosító és az úthálózat üzemeltetője sem köteles kártérítést fizetni. Ha az útszakasz nincs jelzőtáblával jelölve, értesíteni kell a rendőrséget.

  • A kár bizonyítása érdekében fontos dokumentálni a balesetet, azaz lehetőleg minden irányból lefotózni a kátyút és az autó sérülését.
  • Ha az autósnak van casco biztosítása, legelőször az illetékes biztosítót érdemes felhívnia, ahol pontos információkat kaphat a további teendőkről.
  • A kátyúkárt az adott út fenntartójának is be kell jelenteni, lehetőleg minél hamarabb.
  • Hogy másokkal ne fordulhasson elő baleset az adott szakaszon, a kátyúról készített fotókat töltsük fel egyenesen a www.katyuvadasz.hu oldalra vagy a Kátyúvadász okostelefonos alkalmazás használatával. A kátyúk GPS koordinátáit is megjelenítő kátyúfigyelő egyrészről figyelmezteti az autósokat, hogy hol kell jobban odafigyelniük a vezetésnél, másrészt segíti az útkarbantartók munkáját, megmutatva, hogy az autósok szerint hol van rájuk a legnagyobb szükség.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.