Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Izmos hát, vaskos lábak: ilyen a legjobb bika

Még a hűvös idő sem szegte kedvét az érdeklődőknek. A mai napon megrendezett hagyományos Hortobágyi Szürke Marha Bikaárverés soha nem látott embertömeget vonzott ki a pusztába. Összesen 26 jószágot vezettek fel a gulyások.

A magyar szürke marha az Alföldön őshonos. Eme nemes állatok a hatvanas években majdnem kipusztultak, mert azt mondták, nincs rájuk szükség, keresztezni kell más fajtákkal. Néhány hazafias tenyésztő viszont úgy döntött, hogy megmenti a kihalás szélére taszított állatokat, amelyeket ma már az egész világon ismernek és szeretnek, elsősorban ízletes és egészséges húsuk miatt. A hagyományokhoz hűen a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. idén is megrendezte Bikaárverését.

A vásáron csak a jellegének megfelelő, külterjesen fölnevelt legkiválóbb, legjobb minősítést elérő, vizsgáztatott, összbenyomásában megnyerő bikákat mutatták be. Jelen bikavásárra harmadfű bikákat állít ki a bikaneveléssel is foglalkozó Hortobágyi Nonprofit Kft. – mondta Bodnár Dániel, a cég gazdálkodási igazgató-helyettese.

Előbb a bikák küllemére, majd tulajdonságaira, természetére hívta fel a figyelmet Dr. Bodó Imre professzor, hiszen nem mindegy, hogy az adott jószág vad vagy szelíd.  Miközben a vevők figyelték az állat minden mozdulatát, természetét, izmos hátát, erős, vaskos lábait, felsorolásra került a családfája, híres felmenői, a tenyészbikák vizsgáján elért eredménye is. A vevő így biztosan kiválaszthatta a számára legmegfelelőbb, legértékesebb állatot.

Egymást váltották a szebbnél szebb bikák a bemutatókarámban, a lelátón pedig arról vitatkoztak a vásárlók, hogy melyikre licitáljanak.  A kifejlett állatok akár tíz mázsát is nyomhatnak. Nem csak az érdeklődés, hanem a vásárlói kedv is szokatlanul nagy volt.

Gyönyörű Magyarország 5 legszebb vidéke!
Sajnos egyre több gyerek nő fel úgy, hogy hamarabb látja a Földközi-, a Fekete- vagy az Adriai-tengert, mint Magyarország legszebb vidékeit. Pedig ez a kis ország is bővelkedik csodás látnivalókban, még ha az iskolai kirándulásokból nekünk is csak az unalmas múzeumlátogatások maradtak meg.

A licitek egymást érték, a hozzáértők pedig nem voltak restek mélyen a zsebükbe nyúlni kedvencükért. A 26, tekintélyt parancsoló állat közül Csoma kelt el a legdrágábban, 440. 000 forintért, s mintha büszkeség járta volna át, fejét magasra szegve vonult ki a karámból. Az uradalmi típusú, durva fejű, kártyás szarvú bikáknak hosszú törzse, puha háta, búbos, széles fedeles fara, mélyen tűzött farka, mély mellkasa van. Apja Csanak, anyja pedig Csipkés névre hallgat. A boldog, és szintén büszke magántenyésztő, az új tulajdonos, Baracskay Lajos viheti haza a nemes állatot, melyet a Balaton-felvidék szívébe szállítanak, hogy ezentúl ott hódítsa és termékenyítse meg a legnemesebb teheneket, ezzel is garantálva a génállomány megőrzését.

A gulyások parancsára gyakorlott modellként mozgó bikák nemcsak a laikus, hanem a szakmai közönséget is elvarázsolták, közben a helyszínt bejárta az igazi, hortobágyi slambuc és pörkölt illata. Aki pedig jóllakott, végigjárhatta a Pusztai Állatparkot, megcsodálva az óriásnyulat és a többi régi magyar háziállatot. A gyerekek Viola hátán szamaragolással ütötték el az időt. A halk megbeszéléseket és a puszta nyugalmát egy-egy szarvasmarha törte meg, mikor erőteljes bőgéssel jelezte jelenlétét, ezzel is a látogatókat beavatva a Hortobágy varázslatos világába.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.