Az izmok. Nagy munkában vannak, szint egész nap dolgoznak. Hol testünk szolgálatában állnak, hol lelkünk feszültségei és a stressz rakódnak rájuk, elmerevítve őket, s kellemetlen tüneteket okozva.

Dolgoznak, nagy munka hárul rájuk. Ám ezt csak akkor érezzük igazán, amikor szabadságot vennének ki, s megmakacsolják magukat.

Az ízületi panaszok igen csak megkeseríthetik egy addig aktív életet élő ember mindennapjait, aki a testi tünetek orvosságai után kutatva, talán kevés figyelmet szentel betegsége lelki vetületeire. Pedig nem lenne hasztalan...

A természetgyógyászat úgy tekint a reumára, mint, amelynek fő oka a mérgek kötőszövetekben való lerakódása- állítja a Rüdiger Dahlke-Thorwald Dethlefsen szerzőpáros.

Mire is hívhatják fel a figyelmet ezek a lerakódások? Minden valószínűséggel feldolgozatlan problémákra, megoldatlan dolgokra, amelyek lerakódtak, s most akadályoznak bennünket. Olyan ez, mint egy szemetesláda, amiben halmozódik a sok hulladék, s időről időre ki kellene üríteni.

Aki ízületi problémákkal küszködik, nem akar ezekkel szembenézni, esetleg hárítja a megoldandó feladatot.

A duzzanat, a fájdalom és a merevség pedig visszaveti addigi aktivitásunkat. S Dahlke szerint pont itt fogható meg a reumás ember személyisége: ők többnyire ugyanis rendkívül aktív(nyugtalan) emberek voltak, akik sokat mozogtak (szinte túlmozogták magukat). S hogy miért?

Imígyen ellensúlyozzák személyiségük merevségét, lelkük hajlíthatatlanságát. A reumás beteg személyisége jellemző ugyanis, hogy lelkiismeretes, és mindenáron segíteni akar másokon,miközben ő maga igen csak hajlamos a lehangoltságra.

Karaktere merev, nehezen mozdítható lélekben, s ami még nagyobb gond, hogy agresszióját igyekszik leblokkolni minél jobban.

A lefogott agresszió pedig összegyűlik az izmokban, és gyulladással és fájdalommal fordul szembe elfojtójával.

Vagyis a reumás ember igazi problémája az agresszióval áll kapcsolatban...

K.V.