Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Játékos lesz az idei Budavári Borfesztivál

Szeptember 9. és 13. között a játék jegyében zajlik az idei Budavári Borfesztivál, hiszen a látogatók nemcsak a legjobb nemzetközi és hazai borok kínálatából válogathatnak, de a borokban való jártasságukat kvízjátékon tesztelhetik. Részt vehetnek az Év fesztiválbora szavazáson vagy különböző sétaútvonalak segítségével a magyar szőlőfajtákból készült italokat is felfedezhetik.

A 24. Budavári Borfesztiválon Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legjobb borait, de neves borkereskedők jóvoltából számos külföldi ital is bemutatásra kerül. A borkínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok és készítőik, akik szívesen beszélgetnek a borkedvelőkkel - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Boregyetemen kurzusán elismert szakemberek borkóstolóval egybekötött előadásain szerezhetnek hasznos információkat a borbarátok és a szakmabeliek, a Pár Borpár elnevezésű szakmai kóstoló délutánokon szerdán és csütörtökön pedig az előre meghirdetett borpárok bemutatásával, kóstoltatásával, szakmai érdekességeket mutatnak majd be a borászok és gyűjthetnek visszajelzéseket a kóstolóktól az új technológiai megközelítések eredményeiről.

Kép: Pixabay

A tavaly útjára indított Taste of Hungary: Magyarország legszebb borai elnevezésű szakmai programon a szigorúan válogatott borokon keresztül hívják fel a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A rendezvényen kiállító több mint 200 borászat az ország összes termőhelyét, és szinte az összes magyar szőlőfajt lefedi, így a tematikusan kialakított kóstoló útvonalakon keresztül elsősorban a magyarországi borkultúrát kevésbé ismerő külföldi vendégeknek, valamint a borfogyasztással még épp csak ismerkedő hazai látogatóknak nyújt iránymutatást.

A budai Vár utcáin szeptember 13-án kora délután a régmúlt idők szüreti mulatságait felidéző szüreti felvonulást rendeznek. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletbe öltözött, néptánc- és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják.

A borok mellett a látogatókat olyan gasztronómiai csemegék is várják mint a kanizsai dödölle, a csülkös pacal, vagy a füstölt-főtt csülök, de a Nemzeti Galéria Sajtteraszán felszolgálnak pármai sonkás foccacia-t, számos kézműves és amerikai sajtkülönlegességet, valamint hagyományos, kézzel húzott házi réteseket is.A kóstolók mellett több zenei produkció is várja a látogatókat: a színpadon első nap fellép a Maszkura és Tücsökraj, csütörtökön a Cimbaliband, az estét pedig a Tárkány Művek előadása zárja. Pénteken a Vivat Bacchus lép fel, majd a vendégek belekóstolhatnak a magyar bordalok világába, délután a Törley Pezsgőrend avatási szertartásán bizonyítják művészek, hogy érdemesek a lovagi cím elnyerésére, este pedig Herczku Ági és a Banda lép színpadra.

Szombat délután a Szőke Nikoletta B verzió Projekt, majd a Sárik Péter Trió Micheller Myrtill társaságában ad koncertet, este pedig a Group'N'Swing látványos színpadi előadását élvezheti a közönség. A Borfesztivál utolsó napján a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep: fellép a Kertész Táncegylet, a Lippentő Táncegyüttes valamint a Gödöllő Táncegyüttes, a programot pedig Pál István Szalonna és Bandája koncertje zárja.

Jótékonysági borárverésre is sor kerül a rendezvény keretein belül: 17. alkalommal az árverésen befolyt összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek munkahelyteremtésére fordítja.

A kisgyermekes családok számára szombaton és vasárnap déltől kézműves foglalkozást szerveznek az Oroszlános udvarban, ahol a környezettudatosság jegyében a parafa dugókból készíthetnek a gyerekek különböző játékokat, ajándékokat és díszeket.

Hol az ország bora?
Kóstol az ország címmel országos rendezvénysorozat indul a hazai bor és borkultúra népszerűsítésére. A több hónapos roadshow alkalmával országszerte mintegy 6000 kóstoló ízlelheti meg a hazai borokat és vállalhat részt Magyarország legjobb borának kiválasztásában. A program fordulóiból TV show készül.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.