Jobb szépnek lenni - ez a provokatív megállapítás a Biella-i Egyetem egyik órájának címe volt. Provokatív, mert az elmúlt 25 év kultúrájában a szépség mértékét a fiatalsághoz kötötték, mely a kor előrehaladtával folyamatosan elvész.

Miért beszélnek akasztott ember házában kötélről? Avagy szépségről annak, aki esetleg nem léphet be a definíció szerinti szépségek körébe? "A szépség a legjobb ajánlólevél" - mondta Marcus Aurelius körülbelül 2000 évvel ezelőtt.

Íme az egyik lehetséges jelentés: a szépség eszköz arra, hogy elfogadjanak minket.

A szótárban a szépség következő jelentése található: az a szép, ami képes vonzódást kiváltani, tehát kívánatossá tesz, és általa el tudjuk fogadni saját magunkat.

A szépség nem az öregektől szociálisan elvárt érték, mert a kultúránkban használatos mértékeket (szép arc, sűrű haj, sima bőr, és jellegzetes helyeken lévő izom és zsírkötegek) 20-30 éves emberek tanulmányozásával állítják fel.

A szépségről ne nemhez és korhoz kötötten vélekedjünk, hanem mint általános vonzerőről, mint értékről, melyet mások értékelni tudnak. Ugyanis megítélése nemcsak a fizikai szépségen nyugszik, hanem mindenen, amit látunk, tehát a megjelenésen, ami magába foglalja a fizikumot, a testtartást, a viselkedést, az öltözködést, és azt, hogy mennyire van karbantartva a testünk, tehát a szépségápolást.

Ez esetben a szépség nem más, mint a jó megjelenés. Nem véletlenül mondjuk, hogy valaki "sármos öregúr" vagy "szép idősödő asszony": ez azt jelenti, hogy egy bizonyos érték, és a szépségnek egy jelentése az idős emberekre is illik.

Ha valaki nem fiatal, az még nem zárja ki, hogy szép legyen.

Az emberi szokások történetében a test és az arc szépségének hangsúlyozása állandóan jelen van, különböző változatokat mutatva az adott kor és a domináns kultúra aktuálisan érvényben levő mértékei szerint.

Minden kétséget kizáróan az egyiptomiak voltak az elsők, akik kozmetikumokat használtak. Ezek világosabbá tették a nők arcát, pirosabbá az ajkaikat, és már ekkor megjelent a fekete szemfesték, ami megfelel az általunk használt púdernek (azaz "mastimnak", ami azt jelenti, hogy "beszédessé tenni a szemet").

 A görögöknél és a rómaiaknál mind a nők, mind a férfiak használtak kozmetikumokat, az erénycsőszök az eltúlzott sminket pedig az erkölcstelenség jelének tartották.

 Ezzel szemben Ovidius A szerelem művészete című könyvében védőbeszédet mond a smink mellett, melyben úgy beszél róla, mint egy fajta művészetről, melynek segítségével tetszhetünk másoknak és saját magunknak.

Teljes mértékben igaz, hogy a nők szeretik sminkelni magukat, ezáltal kiváltva saját maguk, más nők, és természetesen a férfiak tetszését. A nők többsége minden reggel feltesz egy kis arcfestéket (és aki nem, annak tanácsos lenne, hogy tegye): e nélkül nem érzik jól magukat, és néha ez a gyakorlat képes megváltoztatni a hangulatukat.

Attól, hogy szépnek érezzük magunkat, vagy pusztán úgy érezzük, hogy "rendbe tettük magunkat" jobb a közérzetünk.

A megjelenés másik összetevője a ruha: a ruha fontos hordozója a szociális jelentéseknek.

Néhány évtizeddel ezelőttig a szociális információk segítségével, amellyel a ruhák szolgáltak, lehetett megkülönböztetni a társadalmi osztályokat.

Ma már a nagy boltokban olyan darabokat árulnak, melyeket bárki felvehet: így a ruha többé nem egy osztályt és vagyont jelölő címke, hanem tanúbizonyság viselője ízlésére.

Ezen kívül fontos információkat nyújt az egyéniségről is: egy szép szabású ruha (nem feltétlenül elegáns és drága), a megfelelő kiegészítőkkel, a megfelelő alkalomkor felvéve, jó benyomást kelt viselőjéről.

Mindennek szociális és pszichológiai hozadéka is van: kellemes érzés, ha a környezetünk felfigyel ránk, elégedettnek érezzük magunkat, és nő az önbecsülésünk.

A szépet eddig, mint kellemest, mások számára vonzót tüntettük fel, de a szemmel érzékelhető részén kívül akad még más összetevője is, mint például az illat.

Az illatoknak fontos szerepük van a vonzódásban és a viselkedésben. Az ember testének természetes szagát több ezer éve kiegészítik (vagy elfedik) a parfümök: használták Egyiptomban, Görögországban, és a Római Birodalomba is eljutott.

A középkor alatt használata háttérbe szorult, majd a keresztes lovagok ismét elterjesztették, miután megszerezték a nagy parfüm készítő és fogyasztó araboktól, akik feltalálták az alkohol alapú esszenciát, ami a mai napig nagy sikernek örvend.

Azzal hitegetjük magunkat, hogy legalább a természet nem különböztet meg, mondván, hogy az emberek egyenlőnek születnek, és a társadalom teszi őket különbözővé.

Erről szó sincs, és talán pont az ellentétje igaz.

Próbáljuk nem elfogadni, hogy aki véletlenül szépnek születik, és tetszetős a külseje, az sokkal több előnyt élvez az életben, de erre nehéz nem gondolni.

Nem kellemes megtudni, hogy a szépség komolyan kihat az ember sorsára, de - általában - ez így működik.

Látható, hogy a különbségtétel vonzó és kevésbé vonzó külső közt már nagyon hamar megkezdődik: a szép újszülötteket többször puszilgatják, dédelgetik, becézgetik, és ez az egyenlőtlenség minden életkorban felüti a fejét.

Évekkel ezelőtt egy érdekes kísérletre került sor a Minnesota-i Egyetemen: megkértek egy pár diákot, hogy folytassanak telefon beszélgetést ismeretlen emberekkel (akikről csak annyit árultak el, hogy szépek vagy csúnyák) és utána mondjanak véleményt róluk.

A szépnek tartott embereket automatikusan kiegyensúlyozottabbnak, szociálisabbnak és szimpatikusabbnak írták le, mint a csúnyákat. Tehát már a szépség híre is befolyásolhatja a véleményünket.

Ha a szépség fogalmát kiszélesítjük, és mint a másokra gyakorolt vonzerőt fogjuk fel, akkor a küllemről sok mindenre asszociálhatunk: a test ápoltságára, öltözködésre, viselkedésre, mozgásra, gesztikulálásra, mosolygásra, stb.

Így megpróbálhatjuk kijavítani a természet igazságtalanságát, ami szemérmetlenül a szépeknek kedvez, és kiegyensúlyozni a lehetőségeket. És ez minden életkorban lehetséges.

B.B.