Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Jótékonysági aukció és kiállítás

A Szent László Kórház festőprogramjának lezárása ez a jótékonysági kiállítás, ahol a beteg gyermekek jobb kedvre derítése érdekében falak festéséhez készített képek megvásárlásával segíthetik a Mosolygó Kórház Alapítvány további működését.

A Mosolygó Kórház Alapítvány elnyerte a Svájci Hozzájárulási Hivatal által kiírt „Intézményi együttműködési és partnerségi” pályázatot. Ennek során a gyermekek érdeklődési körének megfelelő figurák kerültek a budapesti Szent László Kórház csontvelő-átültetési osztálya vizsgálati és kezelőszobáinak, valamint a kórház területén működő Démétér Háznak a falaira. Ez az intézmény otthoni környezetet teremt a Magyarország bármely területéről érkező súlyos beteg, kórházi kezelésre szoruló gyermekeknek és családtagjainak. A projekt felügyeletét a kórház részéről dr. Vályi-Nagy István, a Szent István és Szent László Kórház főigazgatója és dr. Kriván Gergely osztályvezető főorvos látta el.

Mosolygó Kórház Alapítvány
Az alapítványt Csáky-Bornemisza Éva grófnő és dr. Albert Royaards alapította 2004-ben, azóta folyamatosan küldenek önkénteseket és művészeket – zenészeket, bűvészeket, mesemondókat, színészeket, bábművészeket, kézműveseket – Magyarország-szerte 23 kórházba. Azóta bővült a munka: további hét országban helyi művészekkel és az adott ország finanszírozásával működik az önkéntes munka. Az alapítvány 2011 elején kezdte el szervezni a díszítő falfestési programokat Magyarországon, amelyek során támogató cégek és más intézmények önkéntesei együttműködve festik ki vidám figurákkal a kórházak gyermekosztályainak falait. Eddig tizennégy ilyen kórházi falfestő projekt fejeződött be.

A kórházak gyermekosztálya-

inak díszítése fontos feladat, hiszen már tanulmányok is alátámasztották, hogy hangulatjavító hatása van a gyerekekre, ha a vizsgáló- vagy kezelőhelyiségeket vidám képekkel festik ki. A boldogabb környezet elősegíti a gyorsabb felépülést, mert csökkenteni a szorongást és a stresszt, melyet a kórházban élnek át a gyerekek.

A Szent László Kórház festő-

programjának lezárása ez a jótékonysági kiállítás, ahol a falfestéshez készített képek megvásárlásával segíthetik a Mosolygó Kórház Alapítvány további működését. Az 70 cm x 100 cm-es festmények a tervei, előzményei voltak a kórházban alkotott műveknek. Megvásárlásukkal nemcsak támogatják az alapítványt, de egyúttal egy darabot hazavihetnek abból a jókedvből és szeretetből, ami belőlük árad. Összesen 18 kép közül választhatnak a csendes aukciónkon a licitálók.

A felajánlható minimumösszeg 15 ezer forint.

Kérjük, támogatásával „fessen” még több mosolyt a gyógyuló gyermekek arcára!

Köszönet:

● a VÁCI1 Üzletház műemlék csarnokában lévő helyszín biztosításért az ORCO Groupnak,

● a design bútorokért a basic collection-nek.

Helyszín és programok
Helyszín:

VÁCI1 üzletház – Díszterem (1052 Budapest, Deák Ferenc utca 3–5)

Programok:

Június 25., kedd, 18:00

– A kiállítás megnyitója. (Összesen 18 darab kép közül választhatnak – kérjük, érdeklődésüket előzőleg jelezzék a kiállítás szervezőjénél.)

Június 26–30., szerda–vasárnap – Szabadon látogatható a kiállítás (15:00–20:00)

Június 28., pénteken 17:00 – az alapítvány művészei gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket (bűvész, arcfestő)

Bővebb tájékoztatás: Ferenczy Noémi szervező

Tel: +36 30 43 69809

e-mail cím: czy.noemi@gmailcom


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.