A Nyugat első generációjához tartozó lírikus egész élete és életműve erre a kérdésre próbál meg választ adni. "(...)vonzotta az öngyilkosság örvénye. Irigyelte a maguk akaratából elmenőket. Harminc év múltán, sok ferde kísérletezés után, maga is közéjük áll. Az ember nem is sejti, hogy rakják az elejtett mindennapi szavaink téglái sorsunk épületét. Rend igazgatja és logika vezeti iránytalanul csavargó életünket. Juhász Gyula harminc éven át szuggerálta magának az öngyilkosságot, míg végre el is követte." - Oláh Gábor (1881-1942) évfolyamtárs, költőbarát az utolsó, a halálos önpusztító tett után fogalmazta meg érzését barátja cselekedetével kapcsolatban, mintha igazolná, hogy Juhász életének legmeghatározóbb kérdése az öngyilkosságé volt.

Juhász Gyula ahhoz az idegbetegségig túlérzékeny fajtához tartozott, amelyről azt szokták mondani, hogy "nem e világra való". S ezt olyannyira tudta, hogy több ízben is ki akart lépni az életéből. Ötvennégy éves korában végre "sikerült"... Juhász Gyula élete nem más mint öngyilkossági kísérletek sorozata. Nem is tudjuk pontosan megmondani, hányszor próbált meg önmaga által átkerülni a földi létből a halálon túli állapotba A sorozatos próbálkozások akár az öngyilkosság tanuláselméleti felfogásának példaértékű prezentációját is jelenthetik. E szerint az individuum egy adott szituációban megtanulta (előzetes szuicid kísérlete, megfigyelés, esetleg kommunikáció révén), hogy leghatékonyabban a szuicid magatartás vezet célhoz (Temesváry, 1995). Juhász görcsösen kapaszkodott betegségébe, állandóan vigyázni kellett rá, mert egyetlen lehetséges megoldásnak a halált tartotta: "Szegény öreg édes Anyja éjjel-nappal ápolja, mellette van, mert öngyilkos akar lenni, ezt véli egyedüli megoldásnak irtózatos helyzetében."- írja Kilényi Irma, a  személyi titkár egy levelében.

 Élete utolsó nyolc évét a szegedi idegklinikán töltötte, folyamatos kezelés alatt állt. Makacsul ragaszkodott betegségéhez, hogy menekülése ebből a mai világból igazolt legyen, hogy ebben a világban létezni tudjon. Annyira szerette az életet, hogy folyamatos öndestruktív próbálkozásai mögött látnunk kell a segélykiáltásokat; így értjük meg, hogy  ő csak boldogulni akart az  életben. Ezt igazolja egyik írásában is, melyben az öngyilkosságról elmélkedik: "Éppen e sorok írója az, aki nem is egy halált halt már életében, és megtanulta - a maga kárán - szeretni az életet."

            Ez a dolgozat arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa, hogy a végső, a "sikeres öngyilkosság", amely 1937. április 6-án véget vet Juhász Gyula életének, nem egy elkeseredett pillanat következménye, hanem a költő éveken át magában hordozta az önpusztítást, a depresszió és az öngyilkosság teljesen összefonódott nála. "Sokszor megkérdeztem tőle: miért lett öngyilkos? Nem kaptam rá igazi választ. Később szoros együttlétünk alatt bomlott csak ki előttem az egyszerű tény bonyolult indító oka. A betegség csírái benne voltak..." - írta Eőrsi Júlia (1889-1958), a fiatal újságírónő, az egyetlen nő, aki viszonozta a beteg poéta érzéseit; ápolta és gondoskodott róla mellbelövése után.

Az irodalomtörténet bőven tartalmaz öngyilkos költőkre, írókra vonatkozó adatokat, de a  "szegedi bús dalnok" esetében alig található irodalomtörténészi-pszichológusi kutatás. Igaz, diagnózisa ismert: dokumentáltan depressziós volt, több öngyilkossági kísérlettel, pszichiátriai osztályos kezeléssel. (Zonda, 1995). Ebben az írásban a "bánatos költő életének árnyékosabb részeivel" szeretnék foglalkozni. Megvizsgálni, Juhász Gyula személyiségét, azt, hogy kortársai hogyan látták, hogyan kódolódott pszichikai alkatában az öngyilkossági hajlam. Megpróbálni összegyűjteni az okokat, a "meghívott halált" generáló külső-belső tényezőket. Feltárni, mi volt a betegsége, az milyen összefüggésben volt az önpusztításával, és  mit is gondol saját maga erről. Végezetül szeretném rekonstruálni azt az önpusztításokkal, betegségekkel terhelt folyamatot, mely elvezet a költő földi szenvedéseinek lezárásához.

            Juhász Gyula életműve nagy mértékben életrajzi vonatkozású. Juhász világosan és művészien írt meg versben és prózában mindent, amit magáról tudatni akart. Életének egy-egy fontos eseményére többször is visszatér versben. Lírájának darabjai és prózai írásai bevezetnek a művész érzelemvilágába és gondolatmenetébe. Így életének pontosabb megismerésében bátran hagyatkozhatunk életművére. Öngyilkossága pszichodinamikájának vizsgálatakor nem is hívhatunk mást segítségül, mint műveit és a kortársak feljegyzéseit, hiszen egy szerencsétlen véletlen folytán eltűntek betegségének kórházi dokumentumai. Ha az öngyilkossági tett felől közelítünk Juhász életművéhez, szemünk - még a laikusé is - rögtön kétségbeesett segélykérésre lesz figyelmes. A szuicidológia, az öngyilkosság tudománya "cry for help" -nek, (Farberow, 1981) "segélykérés"-nek nevezi a halálvágy, a meghalni akarás szóbeli kifejezését, ami azt a vágyat fejezi ki, hogy azok, akiknek ez a kommunikáció szól, felismerjék a jelzés mögötti elkeseredést és reagáljanak arra (Temesváry, 1995). A szuicidium egyik legfőbb lélektani eleme általában az ambivalencia, az ellentétes érzelmek, az élni és meghalni akarás egyidejű jelentkezése. Juhász Gyula öngyilkosságában is lényegi elem a meghalni akarás és az életben maradás együttese, valamint ennek szóbeli kifejezése. Költeményei nagy részét ilyen segélykéréseknek tekinthetjük. Fájdalmas, bánatos hangú költemények ezek, melyek a költő szerencsétlen sorsát, fájó magányát, számkivetettségét hivatottak megénekelni.

folyt.köv.