„Csak még egy kanállal, anyuci kedvéért” – könyörgünk egy kanál spenóttal a kézben, és hisszük, hogy ezzel az érzelmi zsarolással célt érünk. „Ha megeszed, holnap elviszlek az állatkertbe” – hangzik apa üzleti ajánlata, ami aztán némi huzavona után legtöbbször meg is köttetik a gyerkőccel.
A legtöbb családban igazi népi cirkusz az etetés, ahol mindenki a bohócot játssza, és tapsol minden egyes lenyelt falatért. A legtöbb szülőnek pedig eszébe sem jut, hogy jóhiszemű közreműködése milyen felesleges és kártékony.
Az éhség biológiai érzés, amely a születés pillanatától működik, így tulajdonképpen eleve rosszul étkező gyerek nincs. Ennek ellenére a legtöbb szülő panaszkodik, hogy a gyerek nem eszik rendszeresen, állandóan étvágytalan, és aggasztóan sovány. Sok szülő abban a tévhitben él, hogy ő jobban tudja, mikor éhes a gyereke, és hogy mennyit kell ennie, mint maga a gyerek. Pedig a nevelésnek a táplálkozással kapcsolatos legfontosabb szabálya az, hogy a gyereket nem szabad erőltetni az evésre. Kezdettől fogva lehetővé kell tenni számára, hogy biológiai szükségleteinek megfelelő mennyiségű táplálékot fogyasszon, és annyit egyék, amennyi jól esik neki. Az aggodalmaskodó szülő tönkreteszi a gyermek biológiai óráját, amely egyébként éhezés formájában amúgy is jelez, ha a szervezet táplálékot igényel.
„Amikor a biológiai óra kikapcsol, (elromlik) nem az történik, hogy a gyerek étvágytalan lesz, hanem pont fordítva, többet eszik a kelleténél, és rendszerint elhízik. Ennek oka, hogy amennyiben a szervezet nem jelez éhséget, így a táplálkozás ellen sem tud védekezni többé. Az ilyen gyerek nem érez jóllakottságot akkor, amikor a szervezetének nincs szüksége táplálékra, és a táplálkozási igényt nem a biológiai éhség, hanem valami külső körülmény (étel) váltja ki. Az aggódó, túlgondozó szülő minden izgalmat, feszültséget, testi fájdalmat az evéssel, táplálékkal akarja ellensúlyozni, így könnyen kialakul az a helyzet, hogy a gyerek valódi biológia jelzés híján, minden lelki feszültségét hamis éhségérzés kíséri, és izgalmának csillapítása érdekében, azonnal enni kíván. Ez az elhízott gyerek paradoxona: duci testalkata miatt háttérbe szorul, ez állandó szorongást, belső feszültséget okoz, melynek hatására ismét megnő a táplálkozási igénye. Ördögi kör ez” – magyarázza Ranschburg Jenő pszichológus.
A táplálkozásnak is vannak pszichológiai szabályai, amelyeket ha szülőként betartunk, igazi élvezet lesz az evés is a gyerek számára.
● Csak akkor adjunk enni a gyereknek, ha éhes. Következetes neveléssel nagyon egyszerű beállítani a gyereket a napi 3-4 étkezésre.
● Szigorúan tartsuk be, hogy a gyerek csak annyit egyen, amennyi jólesik neki. Az ok és okozat fordított, mint ahogyan azt a szülők gondolják: nem azért erőltetik a gyereket, mert az rossz evő, hanem azért rossz evő, mert a szülő kezdettől fogva aggodalmaskodik, és anélkül, hogy ezt tudatosítaná, túltáplálni igyekszik a gyereket.
● Teremtsünk időt és kellemes hangulatot az étkezéshez! A reggeli kapkodások, az állva megivott teák, az útközben lenyelt utolsó falatok nemcsak kevésbé táplálók, hanem az őket kísérő sietős nyüzsgés, reggeli veszekedések pszichológiai szempontból is kellemetlenül befolyásolják a nap hangulatát.
● Legyen meg az az igény, hogy minden közös ékezés kellemesen eltöltött idő legyen! Közben ne nyaggassuk és fegyelmezzük állandóan a gyereket, és ne adjunk hibás, helytelen utasításokat sem. (Addig nem állsz fel onnan, amíg meg nem eszed… stb.)
● Lehetőleg korán, hat–fél hét körül legyen a vacsora, hogy ne teli gyomorral kerüljön ágyba, mert ez nyűgös, egészségtelen, nyugtalan alvást eredményez.
Ha meggyőződtünk arról, hogy nem betegség vagy egyéb szervi probléma áll az étkezés magatartási zavarai mögött, akkor legyünk türelmesek. Bízzuk ezt is a gyerekre!
