Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Nem lesz olimpia az idén!

Jövőre halasztják a tokiói olimpiát, amit legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezi - jelentette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Korábban már neves sportolók és politikusok is arra tippeltek, hogy július 24-én nem lobban fel az olimpiai láng a felkelő nap országában.

A hatóságok figyelmeztetése ellenére a japán Szendajban 55 ezren gyűltek össze, hogy megnézhessék a Görögországból érkezett olimpiai lángot. Türelmesen, szájmaszkot viselve, fél kilométeres sorban vártak arra, hogy egy pillantást vethessenek a fáklyára.

Kép: wikipedia

Az olimpiai láng tiszteletére rendezett ünnepségek jó része elmarad a felkelő nap országában, bár annak 121 napos, 20 ezer kilométeres útját a hatóságok még nem vonták vissza. Az embereket arra kérték, sehol ne tömörüljenek, tartsák be a helyi hatóságok utasításait. Ezek az intézkedések tehát okafogyottá váltak!

Kép: pixabay

Fotó: google.com

Hosszú Katinka már korábban is aggódott az ötkarikás verseny miatt.

− Nem igazán tudjuk, hogy mire készüljünk, mi lesz az olimpiával – írta az úszónő a minap Facebook-oldalán. 30 éves, háromszoros olimpiai bajnokunk szerint sok sporttársa is bajban van, mert töröltek egy csomó kvalifikációs versenyt, az összes program felborult az életükben. Kilencszeres világbajnokunk próbál optimistán gondolkodni, és mindenkinek azt tanácsolja, fordítsunk több időt azokra, akikre a rohanó világban eddig nem volt lehetőségünk, legyünk többet szeretteinkkel!

(Forrás: CNN, MTI, Facebook)

Olüpia, Kép: needpix

Szűk körben, de lángra lobbantották az olimpiai lángot Görögországban. A fáklya a hagyományok szerint útjára indul, hogy hirdesse az ötkarikás versenyeket, ám egyre többen vélik úgy, ideje volna komolyabb vészforgatókönyveket kidolgozni a viadalra, és már az egész olimpia törlésének gondolata is felmerült a koronavírus miatt.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.