Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kapcsold ki a tévét!

Nem nehéz belátni, hogy azt az időt, amit a televízió bámulásával töltünk, az egészségünk szempontjából hasznosabban is tölthetnénk. Nem kell feltétlenül csak az aktív sportolásra gondolni, egy kellemes séta vagy beszélgetés a családdal, barátokkal sokat javít a pszichés egyensúlyunkon, így természetesen visszahat a fizikai állapotunkra is.  


A tévézés azonban konkrét rizikófaktorokat is rejt magában. Egy néhány évvel ezelőtt végzett amerikai kutatásban kimutatták, hogy azok a gyerekek, akik napi két óránál többet töltenek a képernyő előtt, nagyobb valószínűséggel híznak el, mint azok, akik nem néznek ennyit tévét.

Az elhízás pedig a 2. típusú cukorbetegség egyik jelentős kockázati tényezője. Egészen a közelmúltig ezt a betegséget felnőttkorban kialakuló kórként tartották számon, mert leggyakrabban 50 évesnél idősebb embereknél fordult elő. Az elmúlt 20 év során azonban folyamatosan növekvő számú gyerek és serdülő esetében diagnosztizáltak 2. típusú cukorbetegséget – az elhízás talaján.

Hazánkban is hasonló tendencia figyelhető meg: egyre több a 2. típusú diabéteszes gyerek. Ehhez nem csak a rendszertelen, összetételében nem megfelelő táplálkozás és az ezáltal kialakuló elhízás járul hozzá, hanem a kevés mozgás is. Egy 2001-es OÉTI felmérés szerint a középiskolások 57-%-a csak alkalmanként, a tornaórákon sportol, ráadásul csupán a gyerekek 12 %-ának van heti öt tornaórája.

Brit kutatók arra is figyelmeztettek, hogy azoknál a gyerekeknél, akik a szülők elmondása szerint napi két óránál hosszabb ideig néztek televíziót, kétszer nagyobb volt az asztma kifejlődésének kockázata. A kutatók úgy vélik, hogy a mozgásszegény életmód és a rossz fizikai erőnlét káros hatással lehet a légzőszervek fejlődésére, különösen a légutak sima izmaira.

Vagyis érdemes a csemetéinket minél gyakrabban felállítani a tévé elől, elvenni tőlük a chipset, kólát, és az egész család számára hasznosan kirándulni, labdázni, kertészkedni vagy sétálni.

www.oxygenmedical.hu



 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.